Sunday, 30 September 2012

Pisztáciás-fehércsokis brownie korongok

Nem most pattant ki az agyamból, hogy a pisztácia és a fehércsoki jóban van a brownie-val.Készült már ebből torta is.
Tegnap nagyon nehezen bírtam elaludni, Zé már félórája szuszogott mellettem,de én még mint aki most ébredt fel 1 nap alvás után. Ilyenkor mindig elkezdek agyalni kajákon, sütiken, főleg ha még a másnapi menü nincs meg. Így teljesedett ki a fejemben tegnap hajnali 3-kor ennek a brownie korongnak az ötlete, minden részletre kiterjedően. 5 perc múlva már horkoltam én is.:)


Hozzávalók 
( kb. 25 db korong lett belőle)
10 dkg étcsoki
85 gr vaj
1 tojás
65 gr liszt
150 gr cukor
1 púpozott ek. kakaópor
50 gr pisztácia

A tetejére:
10 dkg fehércsoki
2 dkg pisztácia


Elkészítés:
1. A vajat az étcsokival mikróban 1 perc alatt megolvasztjuk. ( Vízgőz felett elegánsabb, de aki állandó harcban áll az idővel,mint én, annak csakis mikró.)Fényes, selymes, csillogó masszát kell kapjunk. Adjunk hozzá 1 púpozott evőkanál kakaóport is és keverjük simára.
2. A tojást a cukorral keverjük habosra. Adjuk hozzá a csokis masszát, majd óvatosan forgassuk bele a lisztet és az apróra tört pisztáciát.
3. Kivajazott-kilisztezett vagy sütőpapírral bélelt tepsibe simítsuk a masszát ( kb. 35x25 cm-es volt az én tepsim) és 190 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt süssük készre.
Amikor a széle már kezd megégni, de a közepe még ragad, akkor vegyük ki. Ahogy kihűl, a megfelelő állagúra fog megkötni. 
A sütőpapírt csak akkor próbáljuk meg lefejteni a brownie-ról,mikor már majdnem teljesen kihűlt, ennél korábban esélytelen.
4. Pogácsaszaggatóval szaggassunk a tésztából korongokat -a leeső brownieképleteket a türelmetlenül várakozó Z tolta be nálunk-.
5. Olvasszuk fel  a fehércsokit, ebbe mártsuk a brownie-korongokat és apróra tört pisztáciával szórjuk meg.
Ezért szeretem a brownie-t. Ezer féle íz, forma, design. Mindig ugyanaz és mégis mindig más.
Nekünk most nagyon bejöttek ezek a mini falatkák.Egy szép dobozba elrejtve őket csokiimádóknak ajándéknak is tökéletes.:) 

Fűszeres szilvás muffin


Megérkezett az ősz. Nekem a legőszibb gyümölcs a szilva. Nem mondanám, hogy rajongok érte, de ma mégis ez volt az első, amit a kosárba tettem, mikor eldöntöttem, hogy őszi muffint sütök. A receptet itt találtam, kicsit átalakítottam.Na jó, eléggé.
Az adagokat megdupláztam, így 12 nagy és 6 minimuffin lett belőle.


Hozzávalók:
20 dkg liszt
1,5 tk. sütőpor
fél tk. őrölt fahéj
fél tk. őrölt szerecsendió
1 db tonkabab, lereszelve
csipet só
150 ml tej
2 ek. olaj
2 tojás
4-6 ek. golden syrup ( mézzel helyettesíthető)
6 db ( a képen látható fajta ) szilva


Elkészítés:
1. A száraz hozzávalókat(liszt, sütőpor, fűszerek, tonkabab, só) egy tálba szitáljuk és összekeverjük.
2.A nedves hozzávalókat ( tojás, olaj, tej, golden syrup) kikeverjük.
3. A szilvát megmossuk, kimagozzuk, apróbb darabokra kockázzuk.
4.A száraz és a nedves anyagokat összekeverjük végül hozzáforgatjuk a szilvát is.
5. Belekanalazzuk a muffinformába a tésztát és 190 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük őket.

Tipp!
Ha nem szeretnétek úgy járni,mint én, hogy a szilva miatt beleragad a muffin a papírba, akkor 2 változat áll fenn.
1. Ne keverjük a szilvát a tésztába, a tésztával a formát kb. háromnegyedig töltsük meg és a tetejére halmozzuk a szilvát.
2. Itt sem keverjük a szilvát a tésztába, tegyünk a forma aljára egy kanálnyi tésztát, erre pár darabka szilvát majd tésztával fedjük be, így szilvával töltött muffinunk lesz és nem ragad le.



Saturday, 29 September 2012

Mézes-mustáros csirke

Már csak a csirke elkészülte után ütöttem be a gugliba, hogy miket is ad ki a mézes-mustáros csirkére. Mindenféle sűrű, tejszínes szószok meg fokhagymás pác.Nem tudom, hogy milyennek "kell" lennie, nálam méz, mustár és csirke kell hozzá. Lényegében ennyi.
Pár napja,mikor hazaértem éjfélkor a munkából és semmi nem volt itthon, csak 3 csirkemellfilé szomorkodott a hűtőben, hogy akkor velük már ma sem történik semmi, akkor villant be.Mézes-mustáros csirke. Roppant egyszerű, isteni, és feketére sütve,mert Zé minden húst úgy szeret.Az év kajájaként aposztrofálta és már másnap követelte, hogy mikor lesz megint. Mivel akkor fotó nem készült róla,nem kellett sokat várni az ismétlésre. :)

Hozzávalók:
2 db csirkemellfilé
kb. 8 ek. méz
kb. 8 ek. mustár
szójaszósz
pár csepp olaj

A körethez:
12,5 dkg rizs 
3 tojás

Elkészítés:
1. A csirkemellet megmossuk, vékony szeletekre/csíkokra vágjuk.
2.Egy tálban kikeverjük homogénre a mézet a mustárral, a szójaszósszal és csipet sóval.
3.Egy serpenyőben pár csepp olajat hevítünk, a csirkemelleket megforgatjuk a mézes mustáros szószban és nagy lángon mindkét oldalát pár percig sütjük. Akkor lesz jó, ha a méz elkezd karamellizálódni és sötét szósz képződik a húsok alatt. 
Ebből mártás/szósz nem lesz,ebben sülnek meg a csirkék és kész. Ha egy pici mégis marad, utána rálocsolhatjuk a húsokra vagy a köretre.
4.A körethez kifőzzük a rizst, a tojásokat felverjük és elkezdünk belőle rántottát sütni. Sűrűn kavargassuk, hogy a tojás minél kisebb darabokban maradjon, ne nagyon álljon össze.
5. Mikor a tojás félig megsült, borítsuk rá a rizst és forgassuk jól össze, pirítsuk őket pár percig együtt.


Wednesday, 26 September 2012

Eper-banán lekvár


Még mindig lekvárlázban égek.Mindig figyelem a szép gyümiket, amik áldozatul eshetnek egy újabb lekvárnak. Tegnap megint kaptam szép epret és egyből jött az ötlet, hogy ezt bizony banánnal kell párosítani!!Bár az eper olyan univerzális lekvárgyümölcs, ami szerintem bármilyen másik gyümölccsel megállja a helyét-na meg persze önmagában is.:) 
Nekem a színe tetszik a legjobban :)


Hozzávalók 1 db 350 gr-os üveghez:
20 dkg eper 
20 dkg banán
10 dkg kristálycukor
12,5 gr ( fél csomag) Dzsemfix extra

Elkészítés:
1. Az üveget előkészítjük az alábbiak szerint.
2. Az epret megmossuk, lecsumázzuk, apró darabokra vágjuk.
3. A banánt meghámozzuk, szintén apró kockákra vágjuk. ( Van, aki a belső, magos részt kiveszi,én feldolgoztam úgy, ahogy volt.)
4. Egy lábasba öntjük a gyümölcsöket a cukorral és a dzsemfix-szel együtt és nagy lángon, folyamatos kevergetés mellett felforraljuk.
5. Mikor forr, levesszük a tűzről, kicsit átturmixoljuk, majd visszatesszük a tűzre és további 2-3 percig főzzük. ( Főzés előtt is lehet turmixolni természetesen.)
6.Ha kész, forrón beletöltjük az előkészített, előmelegített üvebe, rácsavarjuk a tetejét és kb. 5 percre fejtetőre állítjuk az üveget, hogy vákuum képződjön.
7.Dunsztolni nem szükséges, azonnal mehet a kamrapolcra.


Tuesday, 25 September 2012

Variáció máktortára


Lassan 1 éve, hogy Z. hosszas unszolására megsütöttem az első máktortát.
Azóta számtalanszor elkészült, sosem érte meg a másnapot.Habkönnyű, majdnem teljesen lisztmentes tészta, finom vaníliakrémmel, olyan torta ez, amiből 2-3 szelet lazán lecsúszik.
Legutóbb már cupcake-formában, minimáktortaként készült, félbevágva, megtöltve a krémmel. Úgy is megállta a helyét.
Most még messzebbre mentem: ultramini máktorta készült, ez már tényleg csak 1 falat!!!
Megkoronázása pedig a vaníliakrém helyett a díjnyertes Amerikai frosting lett.Zé imádta. És persze én is,mert mosmár szeretem a mákot.:)


Hozzávalók: 
( 12 db mini és 6 db normál méretű cupcake-hez)

10 dkg darált mák
7,5 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
késhegynyi őrölt fahéj
fél csomag sütőpor
1 ek. liszt
3 tojás

Elkészítés:
1. A tojásfehérjét kemény habbá, a sárgáját habosra keverjük.
2. Egy tálba szitáljuk a porcukrot, a mákot, a fahéjat, a sütőport, a lisztet és a citromhéjat, alaposan elkeverjük.
3.A tojássárgákhoz hozzáadjuk a felvert fehérjéket és a száraz anyagokat és egy szilikonos lapáttal óvatosan egyneművé keverjük.
4.Szilikonos muffinformákba kanalazzuk a masszát és 160 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. ( A kicsik kb.12-15 perc, a nagyok kb. 20 perc alatt sültek ki.Tűpróbával ellenőrizzük!)


A frostinghoz:

Hozzávalók:

1 tojásfehérje
15 dkg porcukor
1 ek. víz
1 ek. golden syrup

Elkészítés:
1.Egy lábasba öntjük az összes hozzávalót.Vízgőz felett robotgéppel 7 percig magas fokozaton mixeljük.
2. Sűrű, fehér, csillogó krémet kapunk 7 perc után.
3. Ezután a tűzről levéve további 3-5 percig mixeljük, míg kicsit ki nem hűl.
4.Mikor teljesen kihűlt, habzsákba töltve díszítjük vele a kihűlt mini máktortákat.



Monday, 24 September 2012

2 éves Szofika-a-konyhában!

Ünnep van!!!Épp ma 2 éve, hogy bejegyeztem a blogon az üdvözlést!!!Megszületett Szofika-a-konyhában!
Számok és adatok helyett most az elmúlt 2 év számomra legkedvesebb fotóival elevenítem fel a "blogtörténelmet" és kívánok még a blogomnak sokszor ennyit!!!!Köszönöm, hogy itt vagytok!:)



26. szülinapi tortám


Birthday girl: 26!


Első mini cheesecake-em


Fekete-fehér mini tartletek


Legszebb macaronjaim


Pina colada mini cupcake


Ribizlis tartlet


Skolebröd, az örök szerelem


Sacher-torta


Nyitogatja a sütőajtót a szöszi :)


Profiterol-parádé, avagy készül a Croquembouche


Citromkrémes macaroon


Boszorkányujjak Halloweenra


Pókos cupcake


Máktorta, a number 1.


Tiszavirág-életű cake pops karrierem legkiemelkedőbb darabjai


Ribizlis túrótorta Z. szülinapjára


Első marcipános tortám drága tesókám szülinapjára


Elizabeth 1.szülinapi tortája


Eli szülinapja: én sütöttem mindent :)


Szenvedély


Snickeeeeeers


A Szofilli fusilli


Rákóczi-túrós


Angyaltorta


Palacsintatorta a Sylvan Avenue-en


Cupcake varázslat


Frosting


Crumble.Vagy cobbler?:)


Mini isler


Red velvet cake


Szofika 27!


Anyuci :)


Életem 1. lekvárja