Olajos piskóta tortákhoz

Most egy alapreceptet hoztam, piskótát. Sokáig ezt a fajtát használtam tortákhoz, az utóbbi időkben váltottam Anyukám olajos-vizes piskótájára. Sokkal könnyebb a tortavágó dróttal elvágni, kicsit masszívabb mint az általam régen használt piskóta, így jobb tartása lesz a tortáknak. És egy nagyobb méretű tortához nem kell 8-10 tojást elhasználni, hanem csak 4-et. Az alábbi recept egy 23 cm-es tortaformához elegendő, ha kisebb tortát készítek ( 16-18 cm-est), akkor felezni szoktam az adagot. Most a lenti mennyiségből 2 db 18-as tortát sütöttem. Ha nem kakaósra szeretnénk, akkor a kakaópor mennyiség helyett lisztet adjunk még hozzá.


Hozzávalók:
4 tojás
csipet só
25 dkg cukor
22 dkg liszt
3 dkg holland kakaópor
2,5 tk. sütőpor
1 dl langyos víz
1 dl étolaj

Elkészítés:
1. A sütőt előmelegítjük 160 fokra, a tortaformát kivajazzuk-kilisztezzük vagy sütőpapírral kibéleljük. Mostanában csak az aljára szoktam papírt tenni, az oldalát pedig formaleválasztó spray-vel fújom be.
2. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjékből egy csipet sóval kemény habot verünk. A tojássárgákat a cukorral kihabosítjuk alaposan, egészen addig, míg majdnem ki nem fehéredik a massza. Ekkor hozzáöntjük a langyos vizet és az étolajat, majd az átszitált kakaópor-liszt-sütőpor keveréket.
3. Végül egy szilikonos spatulával beleforgatjuk a tojáshabot. Ha egynemű a massza ( ne keverjük túl), a formába simítjuk és tűpróbáig sütjük előmelegített sütőben ( kb. 30-40 perc, sütőfüggő).
4. Rácsra tesszük hűlni a piskótát, majd ha kihűlt, tortavágó dróttal háromba vágjuk. ( Én általában ennyibe szoktam.) 

Tippek:
17-18 cm átmérőjű tortához 2 tojásból süssük!
26 cm átmérőjű tortához 6 tojásból süssük!
Fehér piskótához a kakaóport cseréljük lisztre!
Miután kisült, rögtön fordítsuk fejre egy sütőpapírra, így ami a torta alja volt ( az egyenesebb) az lesz majd a teteje. De a tetején lévő kis púp is lenyomódik, így a piskótánk alja is egyenes lesz. 


Megjegyzések

Megjegyzés küldése