Linzer

Sok minden debütált ezzel a mai linzerrel.Az elmúlt napokban készített, életem első két lekvárja, az Eper-kiwi és a Gyömbéres sárgadinnyelekvár. Valamint az az 5 db-os, csillag alakú szaggatókészlet, amire ma sikerült szert tennem. Azt gondoltam, a linzer hamar kész, pikk-pakk megvan.Hát nem így lett. Majd 2 órát szöszmötöltem vele, szaggatni nagy csillagot, kiscsillagot, töltögetni, porcukorral megszórni. Aztán újabb 1 órán át a lakás minden pontján próbáltam lefotózni,épp csak a fürdőszobában nem. Sem az erkélyen, sem a szobában, sem a konyhában nem sikerült. Pedig délután 2 óra volt, mondhatni, ideális fényviszonyok voltak-kellett volna, hogy legyenek. A 70 képből mindössze ez az egy lett használható, nekem ugyan ez sem tetszik, de valamit fel kellett tenni. Viszont a linzer isteni lett. A linzer-receptekben nem győzik hangsúlyozni, hogy lezárt fémdobozban akár 1 hétig!!!is eláll, na de kérem, hol nem esznek meg egy adag linzert egy hét alatt?Nálunk nem lesz fémdoboz, az biztos!!


Hozzávalók ( 40 db csillaghoz, azaz 20 összeragasztott linzerpárhoz)
30 dkg liszt
20 dkg jéghideg vaj, kis kockákra vágva
10 dkg porcukor
csipet só
fél csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
2 tojássárgája

A ragasztáshoz: házi lekvár
A tetejére: sütés előtt tojásfehérje, sütés után porcukor


Elkészítés:
1.A tészta hozzávalóit kézzel vagy géppel összedolgozzuk. Ha tudjuk, csináljuk géppel,mert a kezünk melegétől a vaj hamar felmelegszik.Én géppel elkezdtem összedolgozni,mikor már morzsás volt, akkor kézzel gyorsan összegyúrtam gombóccá.
2. Fóliába csomagolva tegyük hűtőbe kb. 1 órára.
3.Lisztezett deszkán nyújtsuk a tésztát kb. 3 mm vastagra és csillag alakú szaggatóval szaggassuk ki. A csillagok egyik felébe nyomjunk egy kisebb csillag alakot, így lyukas lesz a közepe. 
4.Tegyük a csillagokat sütőpapírral vagy szilikonos sütőlappal bélelt tepsire, a lyukas csillagokat felvert tojásfehérjével kenjük meg  és 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt süssük készre.
5. Ha kihűlt, egy teli és egy lyukas csillagot lekvárral ragasszunk össze, szórjuk meg porcukorral.


A csillag alakú szaggató mellé egy színben harmonizáló, babakék szilikonos mini muffinformát is beszereztem ma

 

Megjegyzések