Sült kacsacomb

Büszkén mutatom Nektek életem első kacsacombját. Nagyon féltem tőle, de azt kell mondjam, egyszerűen tökéletes lett. A második képen látszik mennyire szaftos-omlós a hús, a fűszerezése és a ropogóssága is jó lett. Nem mondom, hogy villámgyors, de munka összesen kb. 2x5 perc volt vele, a többit már a sütő végezte :)


Hozzávalók:
4 db kacsacomb
bors
őrölt majoránna

Elkészítés:
1. Én a sütés előtti este sóztam, borsoztam, majoránnával szórtam meg a combokat, belesimogattam a húsba a fűszereket és lefedve éjszakára hűtőbe tettem.
2. Másnap reggel egy éles késsel beirdaltam a combokon a bőrt, visszatettem a hűtőbe. Ezt igazából a fűszerezéssel együtt is meg lehet ejteni, én elfelejtettem és reggel jutott eszembe. :) 
3. Délben nekiláttam az érdemi munkának: az előkészített húsokat egyenként egy teflon serpenyőben megpirítottam magas hőfokon. Áttettem őket egy jénai tálba, a kisült zsírt ( rengeteg lett) pedig félretettem.
4. A húsokar tehát a jénaiba tettem, kb.  fél deci vizet öntöttem alájuk és alufóliával lefedve 175 fokon kereken 3 órahosszáig sütöttem. Lehet, hogy előbb is kész lett volna, igazság szerint egyszer sem néztem rá, mert visszamentem közben dolgozni. Miután letelt a 3 óra, elzártam és kész is lett. 

Ami a köretet illeti, hagymás-paprikás tört krumplit tálaltam hozzá. Ehhez a kacsazsíron üvegesre pároltam 2 kisebb fej hagymát, picit sóztam, dobtam rá egy kis pirospaprikát és összeforgattam a kifőtt, kockákra vágott krumplival. Valami isteni lett.

A harmadik elem pedig az elmaradhatatlan párolt lilakáposzta. Ehhez vékony csíkokra vágtam 1 nagy fej lilakáposztát és nagy lábasba tettem, 1-2 evőkanál olajra. Sóztam, borsoztam és egy kis római köménnyel szórtam meg ( sima köménymag híján) és dobtam rá egy kicsi cukrot is. Öntöttem alá egy pici vizet ( kb. fél decit ) és fedő alatt kb. 45 perc alatt puhára pároltam. A végén egy teáskanálnyi ecetet kevertem még bele. Isteni volt így együtt. Ha van jó receptetek kacsacombra, írjátok meg nyugodtan itt kommentben, szívesen kipróbálnám másképp is, mert nagy szerelem lett a kacsacomb. :) 

Megjegyzések