Tintahalkarika/ calamari kezdőknek

Az egész úgy kezdődött, hogy fagyasztott leveles tésztát keresvén a boltban, ráakadtam igencsak jutányos áron fagyasztott tintahalra, hoztam is azonnal egy 1 kilós csomaggal. Kézzel-lábbal tiltakoztam a bő olajban sütés ellen, midenképp szerettem volna valami egészséges verzióban elkészíteni a tintahalat, hiszen roppant egészséges dologról van szó, de egy röpke 2 órás délutáni konyhai kísérletezést követően, aminek sajnos pár tintahalkarika látta a kárát, rá kellett jönnöm, hogy ez bizony így a legegyszerűbb, legnagyszerűbb és legfinomabb. Uborkával, jégsalátával, friss snidlinges görög joghurttal és halloumi sajttal fogyasztottuk, ez így együtt valami mennyei. 


Hozzávalók:

 fél kiló fagyasztott natúr tintahalkarika
liszt
só, bors
olaj
citrom

Elkészítés:
1. A fagyasztott tintahal kiolvasztása kétféleképp történhet: ha nagyon ráérünk, pár óra alatt szobahőmérsékleten hagyjuk magától kiolvadni. Ha sietünk, akkor engedjünk rá kb. 5 percig hideg vizet vagy dobjuk a karikákat hideg vízzel teli edénybe, hogy teljesen ellepje őket, ennyi idő alatt simán kiengednek. Töröljük szárazra konyhai papírtörlővel. A kiolvasztott tintahalat VISSZAFAGYASZTANI SZIGORÚAN TILOS és kiengedés után minél hamarabb süssük meg.
2. Én először csak a lisztbe tettem némi sót, borsot, ami kevésnek bizonyult, így alaposan megsóztam a szárazra törölt karikákat is és ezt követően forgattam meg őket a lisztben, így lett a jó. 
3. Egy kisebb lábasban hevítsünk olajat ( annyi kell, hogy ellepje a karikákat) és egyszerre 3-4 karikát süssünk, közepes lángon. Én az indukciós főzőlap 5-ös illetve 6-os fokozatát találtam erre alkalmasnak, ennél nagyobb hőfokon sütve hamar megég és a közepe nem sül meg. Süssük addig ( időnként forgatva), míg aranybarna színt nem kap majd csepegtessük le őket és konyhai papírtörlőre szedjük ki.
4. Tálaláskor facsarjunk rá bőven citromot, hiszen ez hozza ki igazán a tengeri herkentyűk ízeit. Pici sóval, apróra vágott friss snidlinggel elkevert görög joghurttal ajánlom. 


Megjegyzések