Török lapos kenyér

Ismét egy kis angliai nosztalgia-sztori következik. Még az elején,mikor hárman laktunk Zével meg a tesómmal a londoni Lascotts Roadon, a török-görög-ciprusi negyed kellős közepén, a sarki boltban isteni finom, helyben sütött kenyereket árultak. Kedvencünk a laposkenyér volt. Minden nap vettünk egyet, naponta többször is sütöttek, így nem volt nehéz úgy érkezni, hogy meleg laposkenyérrel távozzunk. Isteni volt vajjal, sajtkrémmel,humusszal, de a legfinomabb talán magában,üresen volt. Óriási papírzacskóba volt csomagolva, de a felső 5 cm még így is kilógott belőle. Ha még meleg volt, sosem tudtuk megállni, hogy ne álljunk neki hazafelé azon a 100 méteren,sokszor volt, hogy tesómmal ketten elpusztítottunk egy "lapos"-t ( mi csak így hívtuk).
Ez most az uram szerint is pont ugyanolyan lett. Hihetetlen, de pontosan ugyanaz az alak, az íz, az állag köszön vissza.
Recept innen


Hozzávalók:
2 db laposkenyérhez

500 gr liszt
1 tk. só
1 tk. cukor
375 ml langyos víz
20 gr friss élesztő ( vagy 7 gr porélesztő)
2 ek. olaj

Tetejére:
1 tojás sárgája
2 ek. olaj
szezámmag és fekete szezámmag keveréke



Elkészítés:
1. Egy tálba szitáljuk a lisztet, elkeverjük a sóval. Langyos vízben elkeverjük a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, hagyjuk felfutni.
2. A lisztet összedolgozzuk az élesztős vizzel, kidagasztjuk-ha ragad a massza, 1-2 ek. lisztet még adjunk hozzá. A tál odalát, alját kenjük ki olajjal, tegyük bele a tésztagombócot is, tetejét is vékonyan kenjük meg olajjal és letakarva meleg helyen kelesszük duplájára kb. 1 óra alatt.
3. Míg kel a tészta, 2 gáztepsit béleljünk ki szilikonos sütőpapírral, egy kis tálkában keverjük el a 2 féle szezámmagot, egy másik tálkában a tojás sárgáját 2 ek. olajjal.
4. A megkelt tésztát picit gyúrjuk át, osszuk ketté. Mindkét tepsire tegyünk 1-1 tésztadarabot, kezünkkel picit lapítsuk el és hagyjuk 15 percig kelni.
5. Ezután lisztes kézzel kb. 18x 40 cm-es, kissé ovális végű téglalap alakúra  húzzuk kézzel a tésztákat, fedjük le őket tiszta konyharuhával és kelesszük újabb 10 percig. Melegítsük elő a sütőt 230 fokra, az aljába tegyünk egy vízzel teli kis lábast.
6.A kenyereket lekenjük az olajos tojással és egy késsel / pizzavágóval picit berácsozzuk a tetejét. Megszórjuk a magkeverékkel és a sütő középső rácsán kb. 10 percig sütjük, majd egy ráccsal fentebb további 5 percig. Amikor kivettük a sütőből, rögtön bebugyoláljuk konyharuhába, így a külső kérge is puha lesz-hiszen ilyennek kell lennie.
Hasonlóképpen járunk el a másik kenyérrel is.


Megjegyzések