Úgy vagyok ezzel a tortával most,mint anno a Diótortával. Ennek készítése közben is abba akartam hagyni a blogolást is,meg a sütést is és eszem ágában sem volt a blogon szerepeltetni, aztán mégis meggondoltam magam :)
Az apropó: Anyuék 38. házassági évfordulója. Elég hamar eldöntöttem, hogy gesztenyetortát készítek. Egy sima tejszínes-gesztenyés krémet szerettem volna csupán, de a magyarországi tejszínekkel még nem kötöttem túl jó barátságot: a kukában végezte a "tejszínhab". A piskóta teteje szénné égett, így először azt is a krém után akartam dobni a kukába. Aztán Zé közölte, hogy nehogymár kidobjam, hiszen "éppencsak odakapott".Jelzem, 2 cm vastag szénfekete réteg volt a piskóta tetején. Mindegy, levágtuk, a krémre meg majd kitalálunk valamit. Pár hete Anyósom sütött egy gesztenyetortát, főzött krémmel, ami isteni volt, így ezt alapul véve állítottam össze az én saját gesztenyetortámat.Nagyon finom, könnyű krém, nincs benne sem mascarpone, sem tejszín- a két zsírcsoda. Nekem ezek sosem könnyebbé, hanem nehezebbé tesznek egy krémet, így igyekszem kerülni őket. Nálam a mascarpone nagyobb bűn,mint a margarin :)
A torta isteni, másnapra fantasztikus állaga lett, Zé szerint a piskóta is olyan,mintha egy krém lenne, annyira megpuhult. Szóval ha ezentúl gesztenyetorta, akkor nekem csakis ilyen.
Drága Szüleim, fogadjátok szeretettel eme jeles napon :)
A torta isteni, másnapra fantasztikus állaga lett, Zé szerint a piskóta is olyan,mintha egy krém lenne, annyira megpuhult. Szóval ha ezentúl gesztenyetorta, akkor nekem csakis ilyen.
Drága Szüleim, fogadjátok szeretettel eme jeles napon :)
Hozzávalók:
20 cm-es tortához
A piskótához:
4 tojás
80 gr cukor
80 gr liszt
A főzött gesztenyekrémhez:
6 dl tej
6 ek. liszt
15 dkg vaj/ margarin
15 dkg porcukor
40 dkg fagyasztott, cukrozott gesztenyemassza
ízlés szerint rumaroma
Elkészítés:
1. A sütőt előmelegítjük 170 fokra, a tortaforma alját sütőpapírral beborítjuk. A tojások fehérjét nem túl kemény habbá verjük, a sárgákat fehéredésig habosítjuk a cukorral. Hozzáadjuk a lisztet a tojássárgás keverékhez, majd beleforgatjuk a fehérjét is. A formába simítjuk és kb. 20 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, félbevágjuk.
2. A krémhez a margarint / vajat habosra keverjük a porcukorral. Egy másik edényben a kiolvasztott gesztenyemasszát egy villával pépesítjük és ízlés szerint rumaromával ízesítjük.
3. A lisztet kb. 2 dl tejjel csomómentesre keverjük. A maradék tejet felforraljuk, ha forr, levesszük takarékra és hozzácsurgatjuk a lisztes masszát. Kézi habverővel folyamatosan kevergetve kislángon besűrítjük, félretesszük hűlni.
4. A porcukros vajas / margarinos keverékhez evőkanalanként hozzáadjuk a főzött krémet, robotgéppel alaposan eldolgozva minden egyes adag után. Végül a gesztenyés pépet is hozzáadjuk, alaposan elkeverjük, csomómentesre.
5. Összeállítjuk a tortát: a tortaforma aljába visszatesszük az egyik lapot ( a szebbet, egyenesebbet hagyjuk a tetejére) ráhalmozunk annyi krémet amennyire vastagra szeretnénk a tölteléket. Tegyünk félre valamennyit a díszítéshez is. Beborítjuk a másik
Ez a főzött gesztenyekrém tuti sokkal finomabb mint a tejszínes!!! nagyon szép lett a torta!!! Tejszín helyett próbáld ki a cukrászhabot, az tuti felverődik, sosem hagy cserben :)
VálaszTörlésA Cukraszhab az a Hulala?? Amugy ez a krem isteni,en mostmar minden tortat ilyen fozott alappal fogok sutni :)
TörlésAzt nem tudom én Meggle márkájút szoktam venni és ennyi van ráírva hogy cukrászhab.
TörlésDe amúgy igen, én is főzött krém párti vagyok, látod nem véletlenül rontottad el a tegnapi krémet, ma egy sokkal sokkal jobbat csináltál :))
Cukraszhab? Nagyobb bun, mint s mascarpone. 😅
TörlésBoldog Évfordulót a Szüleidnek ! - a tejszínek közül én mindig Hulalát használok, ez már édesítve van és tuti hogy nem hagy cserben. A főzött krémek nagyon lágyak,selymesek és régen nagy divat volt ezzel dúsítani a krémeket, nagyanyáink bizony előszeretettel használták, sőt anyukám még mindig ezzel készíti a tortákat, nem vacakol a tejszínnel.
VálaszTörlés