Akik követnek a facebookon, tudják, hogy azért nincs recept már 1 hónapja,mert lakásfelújítás zajlik. Sok minden történt június 1-je óta, mióta elkezdtük,és még hajjj de sok minden fog történni...Úgy döntöttem, néhány képpel illusztrálva összegzem az eddigi tapasztalatokat.
Adott egy lakás, mely a következő paraméterekkel rendelkezik. 1960-as években épült téglaház, magasföldszint, 57 m2, 2,5 szoba. Rögtön tudtuk, hogy nekünk nem kell 2,5 szoba, kell viszont hatalmas konyha, lehetőleg egybenyitva a nappalival, ebédlővel.
Az eredeti tervek közt szerepelt az egykori konyha és kisszoba, valamint a kisszoba és a háló közti fal kibontása. Eme 3 helyiség összenyitásából lesz a tágas, világos konyha+étkező+ nappali. A lakás másik oldalán található meglehetősen nagy nappalit pedig kettévesszük: nagyobbik része a háló lesz, kisebbik része pedig kondiszoba/ később gyerekszoba, noha ezt most még fallal nem választjuk el.
A fürdőt és a WC-t is egybenyitjuk, valamint az előszobából is leválasztunk egy kis részt, ami majd Z dolgozószobája lesz. Nagyjából ennyi.
Miután kaptunk egy majd 400 ezer forintos ajánlatot a falak lebontására, a csempe/ burkolatok felvésésére, az ajtótokok kiszedésére és a sitt elszállítására, a kezdeti sokk után úgy döntöttünk,ez a munkafázis nem igényel akkora szakértelmet, hogy mi ne tudjuk megcsinálni.
Jóuram a szüleimmel együtt ( néha én is besegítettem, de én alapvetően dolgozni járok, szóval nem vagyok teljesértékű tagja a felújító team-nek) kibontotta a falakat, leszedte az ajtókat, megmentette az ajtótokokat, felvéste a padlólapokat az előszobában, a fürdőben. Eltávolítottuk a fürdőkádat, a mosdókagylót,a wc-t, a csempéket a fürdőből és lebontottuk a wc és a fürdő közti falat. 3 napra béreltünk 20 000 Ft-ért egy 5 m3-es konténert a helyi Tüzéptelepről ( Nagy Mihály, Kecskemét, ajánlom, olcsó, jófej az ürge és rendkívül rugalmas, csütörtök délután helyett péntek reggelig maradhatott a konténer és nem számolt fel érte.)
Sajnos kicsinek bizonyult a konténer,még mindig itt van vagy 5 vödörnyi sitt meg egy rakat csempe, amit már nem bírtunk beletuszkolni,mert így is vagy 6 m3 anyag került bele. Fene se gondolta, hogy ennyi szemét lesz. A fürdőkádat és a vascsöveket bele se kellett tennünk,mert a környékbeli kisebbség azonnali hatállyal, ingyen és bérmentve elszállította a háztól. :D
Tehát a bontáshoz semmiféle szakembert nem kellett igénybe vennünk, a villanyvezetékek és a gáz lekötésétől kezdve mindent az uram csinált. Szóval ezzel közel 400 ezer forintot spóroltunk.
Z bontja a konyha és a kisszoba közti falat
A kisszoba és a háló közti fal még áll
Fontos, hogy jól szerelkezzünk fel, ha magunk végezzük a munkát: legyenek szemüvegek, maszkok, hiszen rengeteg lesz a por. Szerszámok, kalapácsok, vésők, fűrészek és sok-sok takarófólia. A lakásban lévő holmikat tegyük zárható szekrénybe, a bútorokat pedig takarófóliával borítsuk be és ragasszuk le. Ha van olyan helyiség, amit nem bántunk, az ajtókat mindkét oldalán ragasszuk le körben takarófóliával, megakadályozva ezzel, hogy a por átjusson egyik helyiségből a másikba. Maradéktalanul nem lesz pormentes, de javíthatunk a helyzeten, ha lezárjuk, amit csak lehet. Ha tudunk, kérjünk kölcsön szerszámokat családtól, ismerősöktől, mert bazi drágák, és sok mindenre már a felújítást követően nem lesz szükségünk. Csak abból indulok ki, hogy a Baumax-ban 6000 Ft-nál kezdődnek azok a kalapácsok,amiknek a nyele nem marad a kezünkben mielőtt még hazaérnénk velük.
Praktikerben pl. bérelni is lehet nagyobb gépeket 1 hétre, 1 napra, de akár 4 órára is. Elég nagy összegű kauciót kell kifizetni ugyan, de ez is egy lehetőség.
A másik kulcskérdés a szakmunka.Aki jó, az már egész nyárra be van táblázva...Akit be lehet cserkészni, azokkal azért legyünk egy kis fentartással. Ha tehetjük, legyünk a mester mellett és ellenőrizzük, hogyan dolgozik,mit csinál,mert sose tudni... Anyu barátnője, Terike néni adta a következő 2 jótanácsot a felújításra:
1. Ha a mester azt mondja, elmegy cigit venni, ne engedjétek el,mert aznap már nem jön vissza.
2. Sört ne adjatok neki, csak a munka után. ( Meg kellett volna fogadnunk a tanácsát :)) A rossz tapasztalatokból tanulni kell: ha valakivel nem vagyunk elégedettek, ne hívjuk vissza csak azért mert nincs más, akkor inkább lássunk neki a munkának mi. Villany-gáz-vízvezetékes dolgokat persze jobb szakemberre bízni, de azt gondolom egy valamirevaló férjnek nem okoz gondot a falfestés, bontás, sőt akár némi utánaolvasás után a burkolás sem. Legalábbis az én Z-m annyira univerzális, hogy mindenhez ért!!!Nagyon büszke vagyok Rá,mert törött lábbal újítja fel a lakást, határtalan lelkesedéssel és kitartással. Hiába, jól választottam, na. :)
Édesapám falbontás közben
Z nekilátott a fürdő szétbontásának
Jó fél nappal később, a néhai fürdőszoba :)
Most ott tartunk, hogy a vízvezetékszerelő beszerelte az új csöveket a fürdőszobába, és hamarosan a konyhába is be fogja. A fűtést még nem találtuk ki, hogy gázfűtés vagy vegyes fűtés legyen-e. A régi fűtéscsöveket eltávolítottuk és a radiátorokat is leszereltük.
Közben a nyílászárók cseréjén is gondolkodunk, 4 ablak van a lakáson, amit ki kellene cserélni.
Újabb részletekkel hamarosan jövök, remélem hasznosnak találtátok azért a beszámolót, noha receptet nem tartalmaz :)
Megérkeztek az első téglák
Hozzák a konténert, sikerült pont az ablak alá beállítani, így azon hajigáltuk ki a sittet
A leendő ajtó helye, ami a nappaliból a hálóba fog nyílni
Z irodájának fala, a 2 korábbi ajtó pedig befalazva
Megjegyzések
Megjegyzés küldése