Pollo valdostana

Nemrég fedeztem fel egy szuper kajázdát itt Watfordban, az én drága kolleganőm hívta fel rá a figyelmem, óriási adagok, szuper ízek, baráti árak. Egy alkalommal innen vittem kaját Z-nek, pollo valdostana névre hallgatott az étel. Teljesen rákattantunk mind a ketten, így ma reprodukáltam itthon. Ha lenne grillező, ahol meg tudnám grillezni a csirkemellet, akkor lenne az igazi, de így is mennyei lett. Szuper fehérjebomba, edzés utánra, edzés másnapjára ajánlom. Mi korpás kenyérkével ettük.



Hozzávalók:
2 főre

fél kiló csirkemellfilé
kb. 10 dkg füstölt pulykamellsonka
12,5 dkg mozzarella
5 dkg cheddar sajt
libazsír
fél liter paradicsomszósz ( fűszeres, én boltit használtam, Dolmiot)
1 csokor friss bazsalikom
só, bors


Elkészítés:
1. A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk. Egy wokban feljevítjük a zsírt és a húsok mindkét oldalát pár perc alatt pirosra sütjük. Kivesszük, félretesszük.
2. Ugyanazon a zsíron kissé megpirítjuk a sonkaszeleteket, mehet vissza a husi, felöntjük a paradicsomszósszal, kissé borsozzuk, hozzáadjuk az apróra vágott friss bazsalikomot és közepes lángon, időnként kevergetve kb. 10 perc alatt sűrűre főzzük.
3. Az utolsó 5 percben hozzáadjuk a mozzarellát és a reszelt cheddart.
4. Friss kenyérrel tálaljuk.


Megjegyzések