Citrusos mini túrótorta

Próbáltam ma valami eggyel egészségesebb desszertet kreálni,mint mostanában. Fő vonzereje, hogy kicsi. Viszont nem csak 1 készült belőle, úgyhogy ennek a vonzerőnek is annyi :) De nincs benne csoki. Cukor sem sok. Egészséges na, nem hizlal és kész. De ha hizlalna sem érdekelne, mert finom.:)


Hozzávalók:
12 cm-es minitortához:
Az alaphoz:
50 gr darált keksz
25 gr olvasztott vaj

A túrókrémhez:
200 gr túró
1,25 dl tejszín
kb. 8-10 dkg porcukor
3 lap zselatin
1/3 citrom leve és reszelt héja
1/3 lime leve és reszelt héja
1/3 narancs leve és reszelt héja


Elkészítés:
1. A darált kekszet összekeverjük az olvasztott vajjal és belenyomkodjuk a forma aljába. Hűtőbe tesszük.
2. A tejszínt kemény habbá verjük a porcukorral és félretesszük.
3. A túrót villával alaposan összetörjük, belereszeljük a citrom, lime, narancs héját.
4. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk, 5 perc után kicsavarjuk és alacsony lángon a citrom-lime-narancslével felolvasztjuk. 1-2 percig főzzük,de vigyázzunk, hogy ne forrjon. Picit hagyjuk hűlni.
5. A zselatinos keveréket adjuk a túróhoz majd forgassuk bele óvatosan a tejszínhabot.
6. Simítsuk a kekszes alapra és 2-3 órára tegyük hűtőbe.

Normál méretű (23-24 cm-es) tortához a mennyiségeket duplázzuk!



Megjegyzések

  1. Hello Szofika! A citromos tortáddal kezdem, már a látvány is észbontó!!!!! Nem is tudom, hogy miért sütögetjük a piskótát, mikor sütés nélkül is csodálatos tortákat lehet előállítani.:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Csak sajnos az a baj a sütés nélküli tortákkal, hogy általában pár órát várni kell a fogyasztásukra :))

      Törlés
  2. Mitől inogtál tegnap, amikor mára két ilyen csodával rukkoltál elő?! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hááát, vannak rossz periódusok a blogolásban is :)))

      Törlés

Megjegyzés küldése