A világ legjobb fahéjas csigája

Igaz, hogy ma keményítőnap van, de szabadnap is, ami azt jelenti, hogy előkerült a Hummingbird szakácskönyv, mondván, majd holnap, szénhidrát-napon eszek abból, amit sikerül készítenem belőle.
Megfogott már első alkalommal ez az egyszerűnek, mondhatnám snassznak tűnő fahéjas csiga, mégpedig azért, mert még melegen krémsajtos szósszal van lelocsolva. Igazán bizarr ötlet, de ahogy errefelé mondják,
"it really shouldn't work, but it does". Szóval ha hiszitek, ha nem, működik a fahéjas csiga a meleg krémsajtos öntettel. De még mennyire!Nem állt szándékomban ma megkóstolni sem ( jól belakmároztam előtte a keményítőnapi ebédemmel, hogy ne is legyek éhes és még véletlen se érezzek késztetést arra, hogy megkóstoljam), hát Zé egy falat után közölte, hogy most 2 percre felejtsem el a keményítőnapot,mert ez már holnap nem lesz ilyen isteni ( már ha egyáltalán marad belőle holnapra), és igazat kellett neki adnom, hogy a kelt tészta valóban frissen,melegen jó. Szóval megkóstoltam és el is döntöttem, hogy ezentúl csak és kizárólag CH napon sütök sütit, mert úgysem bírom ki.
Szóval tessék, vegyétek-vigyétek, próbáljátok ki, de szigorúan a krémsajtos öntettel,mert ahogy a recept is mondja, anélkül is jó-jó, de a krémsajtos ötlettől lesz olyan wooooow, az adja meg az igazi fílinget neki.
Nekem az alábbi mennyiségből 2 tepsim lett, az egyiket fahéjasan, a másikat kakaósan készítettem, de valljuk be, a fahéjas jobb.:)


Hozzávalók:
( 2 db tortaformához)
A tésztához: 
300 ml langyos tej
25 gr kristálycukor
1,5 tk. szárított élesztő ( kb. 5 gr)
500 gr liszt
1 tk. só
85 gr vaj

A töltelékhez:
80 gr vaj
80 gr barnacukor
1,5 tk. őrölt fahéj

1 tojás, a kenéshez

A mázhoz:
60-80 gr porcukor, ízlés szerint
250 gr Philadelphia krémsajt


Elkészítés:
1. Langyos cukros tejben felfuttatjuk a szárított élesztőt. 
2. Egy tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, az olvasztott vajat és az élesztős tejet és alaposan összedolgozzuk kézzel vagy géppel.
3. Lisztezett deszkára borítjuk, alaposan átgyúrjuk, hogy lágy, sima tésztát kapjunk, visszatesszük a tálba, folpackkal beborítjuk és meleg helyen 40 perc alatt a duplájára kelesztjük. 
4. A megkelt tésztát átgyúrjuk és kétfelé vesszük. Mindkét gömböcöt lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtunk ( 1,5 cm vastagra), megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk fahéjas barnacukorral  és feltekerjük.
5. Éles késsel felszeleteljük ( 14-15 csiga lesz ) és egy sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába helyezzük őket a képen látható módon. Ne túl szorosan, hagyjunk bőven helyet, hiszen még kelni fog. Lefóliázzuk a tortaformát és újabb 20 percig kelesztjük. ( Jajj, ez a várakozás idegőrlő.)
6. Megkenjük a csigatortát egy felvert tojással és 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, kb. 20 perc alatt.
7. Amíg a csiggancsok sülnek, elkészítjük a mázat: a krémsajthoz hozzászitáljuk a porcukrot és egy kézi habverőveé kikeverjük.
8. A kisült csigákat még melegen megkenjük a krémsajtos mázzal, hagyjuk, hogy elolvadjon rajtuk az máz, aztán pedig nem marad más hátra, mint hátradőljünk a székben és élvezzük a munkánk gyümölcsét.:)




Megjegyzések

  1. Judi! Fontos és sürgős kérdés: szerinted lehet úgy, hogy este megcsinálom, berakom a hűtőbe és reggelig otthagyom? :) köszi!!
    Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úgy gondolod h este begyúrod és reggel sütnéd meg?most utána olvastam és elvileg lehet, de ne a csigákat tedd a hűtőbe mert túlkelnek, hanem csak a tésztát: reggel gyúrd át újra és utána formázd!Majd írd már meg hogy sikerült,mert még sose csináltam így :) Puszi

      Törlés
  2. jaja. úgy áám :) én is nézegettem, végül is tök vegyeset írtak róla, de azt én is néztem, hpgy még véletlenül se a ízesítve tegyem be, hanem csak a tésztát. köszi a segítséget!! holnap megírom :) puszi!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése