Piskóta+párizsi krém=Csokitorta

A mai napom ennek a csokitortának a készítésével telt. Rendelésre készítettem, 1. szülinapra. Az Anyuka kifejezett kérése volt, hogy párizsi krémmel legyen töltve a torta. Még szerencse, hogy 2 héttel ezelőtt, mikor Nyammm Zsófi barátnémmal részt vettünk a Miele Sütőakadémia Aprósüteményes kurzusán, a párizsi krém rejtelmeibe is bevezetett minket Vilmos.
Nem azért mutatom be ezt a tortát,mert úgy gondolom, ezzel aztán versenyt nyernék, olyan szép lett-távol álljon tőlem az ilyesmi, továbbra is rendkívül kritikus vagyok a cukrászati próbálkozásaimmal szemben.

Szóval azért mutatom be, mert 2 alapdolgot nagyon jól megtanultam készíteni vele: PISKÓTÁT.
Igen kérem, nekem a piskóta mumus. Most akkor vizes, vagy olajos, hány tojásos, meddig kell verni a fehérjét. Igen, megtaláltam minderre a választ, Vilmos piskóta-receptjét használtam, tökéletes.

A másik, szintén az ő receptje alapján készített alkotóelem, a párizsi krém. Véletlenül sem nevezném a világ legfinomabb csokikrémjének, egy olcsó, könnyen és viszonylag gyorsan elkészíthető kakaós cukrászati alapkrém, amit aztán tovább lehet variálni mogyoróval, kávéval, likőrökkel. Rendkívül jó tartása van a krémnek,és noha csokoládé 1 gramm sincs benne, szép színe is, nagyon szépen lehet vele dolgozni, már ami a torta töltését-bevonását illeti.


Hozzávalók:
A piskótához:
8 db tojás
160 gr cukor
160 gr liszt

A párizsi krémhez:
280 ml tejszín
320 gr cukor
160 gr cukrozatlan, keserű kakaópor
400 gr+100 gr vaj
1 csomag vaníliás cukor


Elkészítés:
PISKÓTA
1. A sütőt előmelegítjük 160 fokra.Egy 23 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk, az alját kibéleljük sütőpapírral.
2. A tojások fehérjét a cukorral habbá verjük.Ne legyen a hab kemény!
3. A tojások sárgáját fehéredésig habosítjuk.
4. A két tojást összekeverjük ( mindegy, hogy a sárgáját adjuk a fehérjéhez vagy fordítva), majd mikor márványosodik, hozzászitáljuk a lisztet és szilikonos lapáttal néhány határozott mozdulattal elkeverjük.
Ne kevergessük sokáig,mert akkor összeesik a piskóta.
5. A masszát öntsük a tortaformába és 40 perc alatt süssük készre.
6. Ha kihűlt, kapcsoljuk le a tortaformát, húzzuk le róla a papírt és 3 egyenlő részre vágjuk. A felső részt nyújtófázzuk meg, hogy egyenletes legyen a felülete.

Tipp: én az alsó rácson sütöttem, villanysütőben, így nem barnul  meg hamar a teteje. Amennyiben mégis, alufóliával vagy sütőpapírral takarjuk le és úgy süssük tovább.


PÁRIZSI KRÉM:
1. A tejszínt a cukorral forraljuk szirupsűrűségűre. Végezzünk szálpróbát, azaz a szirupból vegyünk egy kicsit  mutató-és hüvelykujjunk közé, ha néhány mozdulattal szálat tudunk képezni belőle, akkor már kellően sűrű.
2. Adjuk hozzá a vaníliás cukrot és a kakaót és keverjük simára, csomómentesre. 
3. Ezután adjunk hozzá 400 gr vajat és keverjük egyneműre.
4. Hűtsük ki teljesen, a legjobb ha 1 éjszakát hűtőben pihen.
5. A kihűlt, megkötött párizsi krém másnap kihabosítható, akár önmagában, akár további vaj hozzáadásával.Én extra 100 gr vajjal habosítottam ki, nem is az íze és az állaga, inkább a mennyisége miatt, féltem, hogy kevés lesz a tortához-pont elég lett!


A torta összeállítása:
1. A krémet osszuk 3 részre.
2. Az alsó piskótalapot kenjük meg a krém egyharmadával, erre tegyük a második lapot majd jöhet a következő adag krém.
3. Végül tegyük rá a tetőt és a maradék krémmel vonjuk be a torta tetejét és oldalát.
4. Oldalát cakkos szélű habkártyával húzzuk át, tetejére a maradék krémből csillagcsővel ellátott nyomózsákból kanyarintsunk díszeket.




Megjegyzések

  1. Juuuj, na ez egy kínzós bejegyzés :) Sztem ültő helyemben benyomnám a fél tortát legalább :D

    VálaszTörlés
  2. Szofika, ez párizsi krém fincsi volt? Én is ilyen kombóban szeretném elkészíteni.
    Kérdésem, hogy piskóta töltésre inkább ez a krém, vagy a Vili féle dobos krém a finomabb!? (FINOMABB, nem jobb, olcsóbb stb!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ildi,nekem ez a krem nem igazan izlik,egyertelmuen a Dobos krem a finomabb!!!! :)

      Törlés
  3. ez komoly, hogy fél kiló vajat tettél bele ??

    VálaszTörlés
  4. úgy értem, hogy a párizsi krém az egy könnyed, habos krém. de a fotón inkább azt látom - na jó Te tudod , és csak nézem :D - , hogy nehéz és sűrű.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése