Az elmúlt 2 napom nagy izgalomban és nagy munkában telt. Múlt héten felhívott Juditka barátnőm, hogy lenne egy nagy kérése. Szeretné, ha az ura 35. szülinapjára sütnék egy tortát. Joci imádja a Feketeerdő tortát, így erre esett a választás. Mivel soha nem sütöttem még, lázas kutakodásba kezdtem receptet illetően. Végül összegyúrtam egyet magamnak: a tésztát Mandulasarok Noémitől kölcsönöztem, a tölteléket pedig MohaKonyhától. Apró változtatásokkal megszületett az én Feketeerdő tortám.
Mivel nem szoktam ilyen nagybetűs Tortákat sütni, igazi kihívás volt ez. Meg mégsem lehet elrontani, hogy nem baj, megesszük akkor is, ha csúnya vagy folyik a krém vagy nyers a tészta,mert ezt most nem mi esszük meg. A torta jelenleg várja az ünnepeltet, amint felvágták és megkóstolták, kapok majd képet a szeletelt remekműről és hozom azt is. Addig is kívülről ilyen lett az én büszkeségem, nekem nagyon tetszik:)
Hozzávalók:
( 24 cm-es tortaformához)
A tésztához:
35 gr kakaó
35 gr liszt
35 gr étkezési keményítő
75 gr vaj
8 tojássárgája
150 gr cukor
6 tojásfehérje
A meggyhez:
350 gr magozott, lecsepegtetett meggy ( én befőttet használtam)
4 dl meggylé
1 ek. barnacukor
fahéj
rumaroma
5 dkg keményítő
A krémhez:
4 dl tejszín
2 ek. porcukor
2-3 csomag habfixáló ( mi biztosra mentünk, 3 csomagot tettünk bele, de elég a 2 is)
A bevonáshoz, díszítéshez:
4 dl tejszín
2 ek. porcukor
2 csomag habfixáló
10 szem meggy
csokireszelék a torta oldalára
csokidísz a tetejére
Elkészítés:
A tésztát és a meggyzselét érdemes előző nap elkészíteni, hogy teljesen kihűlt, hideg állapotban tudjunk velük dolgozni.
1. A tészta elkészítése:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra, a kapcsos tortaformát vajazzuk-lisztezzük ki.
A tojásfehérjéket a cukor felével verjük habbá.
A tojássárgákat a cukor másik felével keverjük habosra, adjuk hozzá a tojásfehérje egyharmadát.
Szitáljuk bele a lisztet, kakaót, keményítőt, adjuk hozzá a vajat és keverjük alaposan el.
Végül a maradék tojásfehérjét is forgassuk hozzá.
Előmelegített sütőben, 25 perc alatt süssük készre, tűpróbát végezzünk.
Hagyjuk még 10 percig a kikapcsolt sütőben, majd tegyük félre.
Ha teljesen kihűlt, folpackba csomagolva tegyük éjszakára a hűtőbe.
2. A meggyzselé elkészítése:
A meggylevet keverjük el a cukorral, rumaromával, fahéjjal és a keményítővel.
Közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett kb. 5 perc alatt főzzük sűrűre, puding állagúra.
Ha langyosra hűlt, kézi habverővel alaposan dolgozzuk át, hogy csomómentes legyen majd adjuk hozzá a kimagozott, lecsepegtetett meggybefőttet és tegyük ezt is félre.
3. A krém elkészítése:
A torta betöltéséhez 4 dl tejszínt 2 ek. porcukorral kezdjünk el felverni. Adjuk hozzá a habfixálót és addig verjük, míg a kívánt állagot el nem éri.
( Én 3 csomag fixálót tettem a torta betöltéséhez használt krémbe, hogy biztosan ne folyjon, de a 2 is elég.)
Hasonlóképp járjunk el a torta bevonásához szükséges tejszínnel is, ebbe viszont már tényleg elég a 2 csomag fixáló, különben nem lehet majd kenni.
A torta összeállítása:
1. Az előzőleg elkészített tortalapot vágjuk 3 egyenlő részre.
2. A tejszínhabot töltsük habzsákba és az alsó lapra spirál formában nyomjuk a tejszínhabot. A maradék közöket, ahol nincs tejszínhab,töltsük ki a meggyzselével.
3. Helyezzük rá a középső lapot és hasonlóképp járjunk el a habbal és a meggyzselével.
4. Borítsük rá a felső lapot.
5. A torta tetejét és oldalát szilikonos lapát és habkártya segítségével vonjuk be a második adag tejszínhabbal, nyomjunk 10 tejszínhab rózsát a torta tetejére, 1-1 szem meggyet tegyünk a csúcsokra. Díszítsük csokidísszel, az oldalát pedig panírozzuk be csokiforgáccsal.
Nagyon szépen megcsináltad ezt a tortát! Szép a díszítés is! Arra csábít, hogy most rögtön befaljak egy szeletet (és nem szeletkét...)belőle:)
VálaszTörlésKöszönöm a dicséretet, igyekeztem és azt mondják az illetékesek, nagyon finom is volt :)
Törlés