Céklás brownie


Röpködnek a blogvilágban a különféle zöldséges sütemények. A répatortával kezdődött minden, azóta már cukkinit, céklát is teszünk a sütibe. Én szégyenszemre még egy ilyet se csináltam, de Erika céklás brownie-jával azóta szemezek, hogy felkerült a receptje, melyet Rachel Allen-nek köszönhetünk.
Ma aztán sort kerítettem rá és azt kell mondjam, rendkívül érdekes.Aki a klasszikus értelemben vett brownie-ra számít, az csalódni fog. Annál sokkal lágyabb, krémesebb, szaftosabb süteményt kapunk- a cékla jelenlétének köszönhetően.Ugyanakkor nem kirívó a cékla íze és annak ellenére, hogy rendkívül csokis-amilyennek egy igazi brownie-nak kell lenni- azért mégis ott az a 30 deka cékla, ami mássá teszi! Érdemes kipróbálni!


Hozzávalók
(kb. 25x25 cm-es tepsihez)
27 dkg főtt cékla
25 dkg étcsoki
25 dkg vaj
3 tojás
30 dkg cukor
7,5 dkg liszt
5 dkg kakaópor
csipet só
fél tk. sütőpor


Elkészítés:
1.Én szerencsére készen vettem főtt céklát, így lényegesen lerövidült a folyamat, amennyiben nyers céklát veszünk, fedő alatt alacsony lángon főzzük meg. Cékla méretétől függően 30-60 perc lehet. Ha kész, húzzuk le a héját, vágjuk apróbb kockákra és botmixerrel pürésítsük. ( Mivel az én botmixeremből az uram kivette a biztosítékot, aprítógépben aprítottam össze, így nem lett teljesen pürés, de mivel megsül, nem fognak ordítani benne a cékladarabok.)Tehát a céklát előkészítettük, a sütőt melegítsük elő 180 fokra.
2. A tojásokat a cukorral keverjük habosra.
3. A vajat a kockákra tört étcsokival mikróban 2x1 perc alatt melegítsük meg, keverjük simára. ( Vízgőz felett is olvaszthatjuk természetesen.Az eredeti recept a vajat a cukorral habosra keveri, nekem egyszerűbb volt a vajat a csokival melegíteni-lehet, hogy ezért lett kicsit szaftosabb?)
4. Egy tálba szitáljuk a lisztet, kakaóport, sót, sütőport.
5. A cukros-tojáshoz adjuk az olvasztott vajas csokit, a céklapürét, végül forgassuk bele a száraz anyagokat.
6. Egy tepsit vajazzunk ki, az aljára tegyünk sütőpapírt. Borítsuk bele a masszát és előmelegített sütőben 30-35 perc alatt süssük készre. 



Megjegyzések

  1. Nagyon guszta lett! Te profibb vagy már brownie terén, nekem ez volt az első brownie receptem, de majd szívesen kipróbálok mást is. Nagyon csokis az biztos:)

    VálaszTörlés
  2. Na, most már én is megcsinálom! Iszonyatosan jól néz ki!:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi Lányok, tényleg finom lett. Most, hogy kihűlt, kicsit masszívabb lett,így nekem jobban ízlik,mint melegen.Igaz, hogy hideg van, de egy gombóc vaníliafagyi most olyan jó lenne mellé :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése