Nagy reményekkel vágtam bele ma az Angyaltortába, gondoltam, na most, ez lesz életem főműve. Már ezeréve láttam AzEszternél ezt a tortát és annyira megfogott, hogy milyen légiesen könnyű és hát jajjdeszép...Én amúgy is jó barátságban vagyok a tojásfehérjés sütikkel, legyen az macaroon, kókuszcsók vagy épp Pavlova. Bár az elfogyasztásukban nagyobb mester vagyok,mint az elkészítésükben:) Szóval ezek után úgy éreztem, az Angyaltortát nekem találták ki.
Nem bíztam a véletlenre semmit, még borkősavat is beszereztem, hogy angyalian hófehér legyen a belseje. És mégis. Nem varázsolódtam el tőle. Gyönyörű szép, azzal nincs is bajom, de az íze számomra felejthető. Hangyányit lehet, hogy túlsütöttem, de nem gondolom, hogyha 5 perccel előbb veszem ki a sütőből, jobb íze lett volna.Esetleg az állaga lett volna kevésbé szivacsos. Nem mondom, hogy sohatöbbetangyaltorta, de nekem ez most kicsit csalódás volt.:(
De legalább megtudtam, hogy mire jó a borkősav. Stabilizálja a tojásfehérjét, megnöveli a hőállóképességét, ezáltal könnyen süthetővé válik és nem szárad ki. Ezt a hatást citromlével vagy ecettel is elérhetjük, a lényeg, hogy sav legyen. ( Mostmár értem, miért is kellett ecetet tenni a Pavlovába:)
Hozzávalók: ( 24 cm-es kapcsos tortaformához)
10 db tojásfehérje
120 gr liszt
370 gr cukor
1 tk. citromlé
pár csepp vanília esszencia
pár csepp mandula aroma
csipet só
1 tk. borkősav ( cream of tartar/tartaric acid)- helyettesíthető 3-4 tk. citromlével
Elkészítés:
1. A lisztet a cukor felével egy tálban összekeverjük. A lisztet háromszor szitáljuk át.
2. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük.
3. Hozzáadjuk a cukor másik felét, a citromlét, az esszenciákat és a borkősavat és elektromos mixerrel magas fokozatosan tovább verjük a habot.
4. A lisztes-cukros keveréket 4 részletben hozzádolgozzuk a tojásfehérjéhez.
5. NEM kivajazott tortaformába öntjük a masszát, párszor hozzácsapjuk a konyhapulthoz és egy késsel csíkokat húzunk bele, hogy eltávolítsuk a levegőbuborékokat.
6. 175 fokra előmelegített sütőben, alulról a 2. rácson 35-40 percig sütjük.
7. Tűpróbával ellenőrizzzük, hogy a torta közepe is megsült-e. Mikor már nem ragad, kivesszük a sütőből, megfordítjuk a tortát és egy rácson hagyjuk kihűlni.
8. Ha kihűlt, egy késsel óvatosan körbevágjuk az oldalát és kiműtjük a tortát a formából.
9. Friss málnával, áfonyával tálaljuk.
Az biztos, hogy gyönyörű!:) Nagyon kíváncsi lennék ezek után az ízére, mert én is szeretem a tojásfehérjés sütiket.:)
VálaszTörlésMost nagyon felcsigáztál milyen íze is lehet... köszi, hogy tanítottál anyukám a savas dolgokról:) Kinézetre meg gyönyörű és punktum.
VálaszTörlésKinézetre tényleg finomnak látszik! belevágsz esetleg egy másik változatba?
VálaszTörlés