Lazacos-brokkolis rakott krumpli

Továbbra is tartom magam, hogy a rakott krumpli a kedvenc ételem. A héten már egyet összedobtam kedves barátomnak, B-nek. Hát nem voltam rá épp a legbüszkébb-tejföl híján joghurttal készült :)) De azt hiszem nem dobták a kukába:)
Habár most van itthon rendes otthoni, Anyuék-féle házikolbi, most mégis másmilyen rakott krumplit csináltam. Igazából nem is annak készült, egyáltalán, csak utólag jöttem rá, hogy igazából olyasmi. Csak épp a krumplin kívül semmi nincs benne, ami a rakott krumpliban van, ergo mégsem olyan. MINDEGY:)


Hozzávalók:
50 dkg baby-burgonya
50 dkg brokkoli
40 dkg lazacfilé
300 ml creme fraiche
só, bors

Elkészítés:
1. A burgonyát megmossuk és vékony karikákra vágjuk.Pitetál aljára halmozzuk, sózzuk, borsozzuk.
2. Rákenjük a creme fraiche felét, majd erre következik a rózsáira szedett brokkoli.
3. A lazacfiléket megmossuk, megtisztítjuk ( eltávolítjuk az ezüstöt az aljáról) és kb. 2 centi vastag darabokra vágjuk.Rátesszük a brokkolis rétegre, picit sózzuk, borsozzuk.
4. Rátesszük a maradék creme fraichet és fólia alatt előmelegített sütőben 200 fokon addig sütjük, míg a burgonya meg nem puhul.

Mivel a krumplinak jóval több idő kell, a lazacot rátehetjük a végén is, kb. 15-20 perc elég neki és akkor biztosan nem szárad ki.


Megjegyzések

  1. Nekem is nekem is a rakott buri a kedvencem pici korom óta, imááádomm, ez is isteni lehet:)

    VálaszTörlés
  2. én is imádom:D ez a verzió nagyon tetszik, ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Erika, tudom, Ti is imádjátok a halat :)

      Törlés
  3. A fotó alapján meg nem mondanám, hogy rakott krumpli:)) Na de annyira mindegy, hogy mivel van rakva, ha ennyire jól néz ki. Lazac, broccoli, creme fraiche... most rögtön akarom!
    És igen, látom, az ugyanolyan piteformádat:) Az enyémet az angyalka hozta, tehát nem tudom honnan:))

    VálaszTörlés
  4. Ja, és megvan a vacsoraötlet:))Fogok is neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó étvágyat, várom a posztodat róla:)

      Törlés
    2. Kész lett, megettük, mennyei finom volt! De poszt sajnos nem lesz róla:) Paradicsommal és füstölt lazaccal rétegeztem, na meg tejszínnel és sajttal. Csak nem lett épp fotogén:(

      Törlés
    3. Óóó, pedig úgy vártam ám :)) de a lényeg,hogy jóízűen elfogyasztottátok :)

      Törlés

Megjegyzés küldése