Home made tojáslikőr

A "likőrkészítés és én" nem mai fogalom. Akkor álltam neki először, mikor érettségi előtt a szerenádra osztálytársam, Timi, sk. csokilikőrt hozott. Azon nyomban ki is próbáltam és anno nagy sléger volt. Aztán a feledés homályába merült, sajnos.
Amihez azonban mindig is vonzódtam, az a tojáslikőr. Már gyerekkoromban is. Na jó, nem 8 évesen kezdtem alkhoholt fogyasztani, nyilvánvalóan.
És most beütött az isteni szikra, hogy tojáslikőrt KELL főznöm, egyszerűen muszáj, különben megáll az élet.  
A receptért köszönet Neának, az Otthon ízei blognak. Az élet pedig megy tovább...


Hozzávalók 1 liter kész tojáslikőrhöz:

fél liter tej
2,5 dl tejszín
25 dkg porcukor
5 tojássárgája
1 tk. vanília esszencia
2,5 dl alkohol ( tiszta szesz, fehér rum vagy vodka)


Elkészítés:
1. A tejet a tejszínnel, a vaníliával és 10 dkg porcukorral felforralunk, majd félretesszük hűlni.
2. A tojások sárgáját a maradék porcukorral magas fokozaton elkezdjük összedolgozni. Addig kell keverni, amíg teljesen sima, krémes nem lesz, és a porcukor teljesen el nem olvad benne. Türelem, kb. félóra.
3. Ezek után a kihűlt tejszínes tejből néhány evőkanállal adjunk a tojásos masszához és keverjük simára.
4. Ezután folyamatos kevergetés mellett csurgassuk hozzá a tejszínes tejet, végül a szeszt is adjuk hozzá.
5. Töltsük üvegekbe és mehet a hűtőbe. Néhány nap vagy 1 hét, míg az ízek összeérnek ( ilyenkora naponta rázzuk meg az üveget), de jelentem, akár még azon melegében-langyosában is fogyasztható:)
 Tálalás előtt a pohárba kitöltött likőrünk tetejét őrölt szerecsendióval szórjuk meg, úgy lesz ám a csillagos ötös:)



Megjegyzések

  1. Gondolom fincsi lett,de a képek is gyönyörűek!!!!

    VálaszTörlés
  2. Csodás lett, és ugye hogy itatja magát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizonyám, hogy itatja:))) És képzeld ma a munkahelyemen meg is kaptam az első megrendelést :)) Nagy sikert aratott!!Köszönöm a remek receptet, ezentúl mindig lesz a hűtőmben:)

      Törlés
  3. Felidéztem az ízét:) És megkívántam rendesen! 2x én is készítettem, imádtam, de hát nem lehet ám minden nap:))

    VálaszTörlés
  4. Még sosem készítettem! NAgyon guszta lett:) Jók a fotók is ám:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, most a fotókkal is elégedett vagyok, kivételesen :)

      Törlés
  5. Nagyon jók a képek profi vagy :-))) Pálinkával is lehet készíteni????Mert apu a pálinkát akarja megszínezni, úgy hogy úgy nézzen ki mint a tej, mert szülinapi bulira megviccelésnek kellene, nekem egyből a tojás likőr jutott eszembe.Szerinted, ha pálinkával készítem és nagyobb alkohol tartalommal valamit a tojás kimaradna, csak a tej és tejszínes cucc menne hozzá????Pasiknak megfelelő iható löttyöt kapunk belőle????
    Várom az ötleteket :-)

    VálaszTörlés
  6. A tojást nem kell hőkezelni? :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése