Úgy tűnik, skandináv hétvégét tartunk, nem szándékosan. Tegnap skolebröd, ma svéd húsgolyó. Egyszer már volt szerencsém itthon nekiállni, de az eredmény nem hozta a várt ikeás ízt. Most megint rábukkantam egy receptre, ami felettébb ígéretesnek tűnt. Utólag összehasonlítva az előzővel, látom, hogy tulajdonképpen majdnem ugyanaz a recept, csak az előzőt olajban, a mostanit pedig vajban sütöttem ki. Mégis most sokkal "ikeásabb" lett, bár ehhez nyilván hozzájárult az elmaradhatatlan barnamártás és az áfonyaszósz is. Csak az a baj, hogy ezután még egy mandulatorta is lecsúszott volna...:)
Hozzávalók ( kb. 40 db kis golyóhoz)
50 dkg finomra darált hús ( sertés és marha vegyesen-én most csak marhát használtam)
10 dkg vaj
1 fej vöröshagyma
10 dkg zsemlemorzsa
1 tojás
1 dl tejszín
2 mk. só
csipet őrölt bors
csipet őrölt szerecsendió
A barnamártáshoz:
a sütésből visszamaradt vaj
2 ek. liszt
2 ek. szójaszósz
2 dl tejszín vagy tej
csipet őrölt bors
Elkészítés:
1. A tojást felverjük, hozzáadjuk a zsemlemorzsát és a tejszínt, összekeverjük és kb. 10 percig állni hagyjuk.
2. A hagymát nagyon apróra vágjuk és 1 ek. vajon megfonnyasztjuk. ( Én aprítógépbe tettem a hagymát.)
3. A darált húst szintén apróra daráljuk, hozzáadjuk a vajas hagymát, a fűszereket és a tojásos-tejszínes zsemlemorzsát.
4. Egyneművé gyúrjuk és kb. 10 percig állni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.
5. Diónyi nagyságú gömböket formázunk és forró vajban kisütjük, a serpenyőt folyamatosan rázogatjuk, fordítjuk a golyókat. Mikor már minden oldala barna, kész.
( A rázogatás miatt sajnos nem marad golyó alakú, elég amorf példányok is születtek:)
6. A barnamártáshoz a visszamaradt vajhoz adjuk a lisztet, a tejszínt / tejet és a szójaszószt, valamint csipet őrölt borsot és jól összeforraljuk.
A golyókat krumplipürével, a barnamártással és áfonyaszósszal tálaljuk.
nyamm, ezt én is nagyon szeretem és készítettem is már Jamie receptje alapán. Finom lehet:)
VálaszTörlésNa, Jamie receptje alapján még nem próbáltam. Lehet, hogy az lenne az igazi?:)
Törlés