Az ország legjobb fagyija-Soltvadkert



Kétségtelen, hogy az ország legjobb fagyiját Szervánszky László mestercukrász készíti a soltvadkerti Szent Korona Cukrászdában. Hálát adok a Jóistennek, hogy tőlünk mindössze 20 percre van kocsival Soltvadkert. Na nem mintha a távolság akadály lenne, az ország bármely szegletéből elutaznak a fanatikusok egy jó fagyiért.Persze nálunk sem maradhat ki, ha itthon vagyunk, akár június van, akár január.A halasi kórházba is csak azért szerettem járni, mert hazafelé mindig beugrottunk 1-2 gombóc fagyira a "Szervihez."
Jelen pillanatban 130 forintért mérnek egy gömböt, ami kb. kétszer akkora,mint bárhol máshol.
Mindig vannak új ízek,most épp a narancsos-gesztenyés, tokaji aszús. De nálam az abszolút befutó mindig a pisztácia.


A cukrászda 1971 óta működik,azóta Szervánszky László és családja, gyermekei, valamint egyre népesebb csapata alkotja a sütemény-és fagylaltkülönlegességeket.Naponta 40-90 féle sütemény és 30 féle fagylalt közül válogathatnak a messzi földről idezarándoklók.
Cukrász Múzeum és Irodalmi Kávéház is műküdik itt. Muszáj ellátogatni ide mindenkinek egyszer.Aki egyszer járt ott, úgyis vissza fog térni.







Megjegyzések

  1. Igen, igen, igen!!! A pisztácia mindig kötelező, a többit én is csak utána kezdem böngészni :-D!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése