Aszalt paradicsomos-bazsalikomos tagliatelle

Kisebb szünet után újra egy krémsajtos tésztával jelentkezem.Annyit dolgoztam a napokban, hogy szégyellem, nem volt időm főzni, bent ettem a cégnél és a Picimnek is általában onnan hoztam haza egy pizzát vagy egy spagettit.
A Philadephia szegénykém napok óta várja a hűtőben, hogy milyen cheesecake lesz belőle, hát jelentem, semmilyen.Ez a tészta lett számára a vég.

Hozzávalók:
fél csomag tagliatelle ( szélesmetélt) tészta
4 szál füstölt virsli
20 dkg Philadelphia sajtkrém
2 ek. tejszín
pár szem szárított paradicsom
fél csokor friss bazsalikom
kis fej vöröshagyma
olaj, só,bors
kevés citromlé

Elkészítés:
1.Főzzük ki a tésztát.
2.Vágjuk apróra a vöröshagymát és kevés olajon kezdjük el pirítani. 1-2 perc múlva az apró kockákra vágott virslit is adjuk hozzá.Sózzuk,borsozzuk.
3.Pár perc után mehet hozzá a sajtkrém és a tejszín.
4.Forraljuk be jó sűrűre, majd a levgégén adjuk hozzá a vékony csíkokra vágott szárított paradicsomot és a friss bazsalikomot és egy kis citromlét is csepegtessünk bele.
5.A kifőtt tésztával összekeverve tálaljuk.
Azon kaják egyike, amik nem kiáltanak reszelt sajtért.Anélkül is nagyon finom.

Megjegyzések

  1. Légyszíves nézz be hozzám,van egy meglepetésem számodra.Üdvözlettel:Sütikuckó

    VálaszTörlés
  2. Friss Basil????De jól nyomod!!!!!:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése