Az előző bejegyzésemben mutatott mascarponés túrótortát fejlesztettem tovább, és egy igazán szuper krémet sikerült összehoznom. Nincs szükség zselatinra, a fehércsoki szépen összefogja a krémet, rögtön lehet vele dolgozni, könnyen kenhető és hamar összeáll a torta, akár 1-2 óra alatt is, de persze az lesz az igazi, ha 1 éjszakán át pihentetjük hűtőben. És nem utolsó sorban a krém isteni finom. Én a rétegek közé egy vékony eperzselét is csempésztem, de ennek a receptjét egyenlőre nem osztom meg, mert mennyiségeket sajnos nem tudok, elég nehezen akart bezselésedni az eper, így kísérletezgettem vele egy darabig :) Eperzselé helyett kicsit megmelegített eperlekvárral is megkenhetjük a túrós réteget vagy egyszerűen csak pakolhatunk rá egy sor vékonyan szeletelt friss epret.
Hozzávalók:
18 cm-es tortához:
A piskótához:
4 tojás
80 gr cukor
80 gr sima liszt
A krémhez:
250 gr krémes, sovány tehéntúró
100 gr mascarpone
1 dl habtejszín
4 ek. porcukor
80 gr fehércsoki
A tetejére:
4-5 szem friss eper
20 gr fehércsoki
Elkészítés:
1. A piskótát az itt leírtak alapján elkészítjük, kihűtjük, háromba vágjuk.
2. A krémhez a fehércsokit felolvasztjuk, simára keverjük, félretesszük.
3. A túrót, mascarponét, tejszínt, porcukrot késes aprítógépbe tesszük és simára dolgozzuk. Végül belekeverjük a langyosra hűtött fehrécsokit is-én ezt már egy szilikonos spatulával végeztem.
4. Összeállítjuk a tortát: egy lap piskóra, a krém 1/3-a, piskóta, újabb 1/3 krém, piskóta. A maradék krémmel a torta tetejét és oldalát körbekenjük, félbevágott eperszemekkel díszítjük, habrózsákat nyomunk az eprek közé és olvasztott fehércsokival áthúzzuk a tetejét. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.
Ezek e meztelen torták még mindig a kedvenceim!!!! Nagyon szép!!
VálaszTörlésMondjam mikor van a szülinapom? :D
Köszönöm Orsikám, én is nagyon szeretem őket. :) igen mondd, meg a címet is mindenképp ;) puszi!
TörlésSzia!
VálaszTörlésHa csak az aljan van piskota (ocsem igy ohajtja) akkor a krem megall egymagaban is?
Szia! A krem eleg massziv és hamar megkot,ugyhogy szerintem igen! Esetleg a cukrot kihagyhatod belole,mert az elfolyositja a kremeket és 80 gr helyett 100 gr fehercsokit tehetsz hozza,az ha megkot,ad nemi tartast neki. Remelem tudtam segiteni,majd szamolj be feltetlen rola,hogy sikerult ez a verzio!
Törlés