Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy étel, úgy hívták,hogy Szofilli fusilli. Nevét alkotójáról, azaz rólam és a felhasznált tésztáról, a fusilliról kapta.Talán ez volt az első olyan étel, még évekkel ezelőtt, amit ÉN találtam ki::)Amikor még a megboldogult újpesti Hoffmann-lakásban laktunk, akkor volt sláger. Olcsó volt, egyszerű és finom. És az én saját találmányom volt. Habár fusilli helyett most spagettivel készült és TV paprika helyett piros kaliforniai paprika került bele, nosztalgikus volt. Az ízvilág kétségtelenül ugyanaz:)
Hozzávalók:
fél csomag spagetti
1 piros kaliforniai paprika
1 közepes fej vöröshagyma
só,bors, étolaj
20 dkg gépsonk
1 pohár tejföl
tetejére reszelt sajt
Elkészítés:
1.A tésztát kifőzzük.
2.Az apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítjuk majd hozzáadjuk a kockákra vágott sonkát.
3. Mikor a sonka pirulni kezd, mehet hozzá a hasonló méretű kockákra vágott paprika.
4. Néhány percig együtt pirítjuk őket, sózzuk, borsozzuk.
5. Rázúdítjuk a pohár tejfölt és pár perc alatt összeforraljuk.
6. A kifőtt tésztát összekeverjük a szósszal és egy tepsibe vagy jénaiba tesszük. Megszórjuk a tetejét reszelt sajttal és előmelegített sütőben addig sütjük,míg a sajt rá nem olvad.
Hát kérem,ez a kaja már valóban komoly karriert futott be az évek során,én is imádom!:)
VálaszTörlésEzt Én is imádom,nagyon könnyű kis vacsi!És gyorsan megvan!
VálaszTörlés