Újabb virslis kifli

Az úgy volt, hogy vártam az Ákost meg az Enikőt hétfőn a koktélpartyra. Nagy lendülettel nekiestem a svéd mandulatortának, ami a kukában végezte...Ezek után úgy döntöttem, torta márpedig kell,így 1 hét leforgása alatt harmadszor is megsütöttem az Eszter svéd brownie-ját. Jelentem, egyre jobban sikerül. 
Mivel sósat is akartam, úgy gondoltam,megsütöm a múltkori -szintén AzEszternél talált-virslis kiflit. El is mentem bevásárolni.Már épp a receptet nyitottam meg a blogon, mikor láttam, jesszus, ebbe túró is kell, azt meg nem vettem. Na jó,én már mégegyszer ki nem megyek a boltba, keresek olyan virslis kiflit, amihez nem kell túró. Ezt sikerült találnom a Nosalty-n.És meg kell, hogy mondjam, ezt megtartom alap kelt tésztás receptnek. A tészta semmi perc alatt összeállt és még lisztet sem kellett szórnom alá,mikor nyújtottam.Hihetetlenül jó állaga van, nagyon könnyű volt vele dolgozni. Úgyhogy ma sütök is megint egy adagot, ezúttal kakaósat és/vagy fahéjasat.

A végtelenül egyszerű recept pedig a következő ( én az eredeti recept hozzávalóit feleztem,ebből az adagból 16 kifli lett).
Hozzávalók:
fél kiló liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 ek. cukor
1 dl olaj
8 db füstölt virsli
1 tojás a kenéshez
sajt
kb. 1 kk.só

Elkészítés:
1.Az élesztőt cukros tejben szépen felfuttatjuk.
2. Összedolgozzuk a liszttel és az olajjal,hozzáadjuk a sót majd meleg helyen megkelesztjük. ( 50 fokos sütőben 20 perc alatt gyönyörűen megkel.)
3. Ha megkelt, gyúrjuk át mégegyszer és osszuk 2 részre. Mind a két cipót nyújtsuk megközelítőleg kör alakúra és osszuk 8 körcikkre.
4.Minden cikk széles felére tegyünk egy fél szál virslit és egy kis sajtot és tekerjük fel.
5.Sorakoztassuk őket sütőpapírral bélelt tepsibe, tojással kenjük meg a tetejüket és 20 perc alatt 200 fokon süssük ki. Ha kész, még forrón spricceljük le pici vízzel,így puha marad.
Az eredeti recept utasítását követve betettem a sütő aljába egy vízzel teli lábast. A mai napig nem értem, hogy ennek mi volt a funkciója, ha valaki tudja, várom a megoldást:) De a kifli isteni lett,úgyhogy lehet, hogy a lábas víz is közrejátszott:))

Megjegyzések

  1. esetleg a gőz? puhít rajta? kenyérsütésnél is ajánlott a kacsasütő falát előtte bepermetezni vízzel. de a pontos miértet én sem ismerem :S
    a receptet úgy érzem Zita névnapi buliján fel fogom használni :)
    Anita

    VálaszTörlés
  2. Igen kérlek, unokatesóm, Heni adta meg a megoldást, valóban az a funkciója amire gondoltunk: egyszerűen nem szárad ki a tészta sülés közben. És ez fokozandó még azzal,ha sülés után rögtön lespricceled vízzel. Csók

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése