Friday, 28 February 2014

Rumos-diós csokigolyóbis

Leszögezem, hogy semmi közöm a bonbonokhoz, trüffelekhez. Még csokit temperálni sem tudok normálisan, volt 1-2 kísérletem bonbonra, de nem ragadott annyira magával, hogy komolyabban beleássam magam a témába. Mostanában már a brownie-n kívül nem is nagyon hoznak lázba a csokis édességek, most is inkább csak 1 kocka csokira vágytam, de gondoltam, miért is ne bolondítanám meg valamivel? A rumos-diós csoki kombó Flóránál jött szembe, igaz nála fehércsokival. 
Nem terveztem a blogra feltenni ezt, a hozzávalókat se igen mértem, gondoltam,a  csoki ígyis-úgyis megköt, nagy baj nem lehet. Lett egy masszív kis csokigömb, ami olvad a szájban, rumos-diós ízesítéssel, pikk-pakk kész van. 1-nél több nemigen csúszik belőle- annyi viszont bőven elég a hirtelen jött csokiigény kielégítésére, úgyhogy én ezt félre is teszem és szombaton ezzel debütálok az új munkahelyemen :)



Wednesday, 26 February 2014

Pisztáciás-kesudiós zabkeksz

Ismét egy változat zabkekszre, a mandarinos itthon aratott sikerén felbuzdulva. Pisztáciával, kesudióval és némi lime-mal, így kissé zöldes beütést kapott, jól passzol a reggeli smoothie-hoz.:)
Látványra semmi extra, nem került most rá sem csokimáz, sem cukormáz, hogy jól mutasson a fotón, csak így natúr. Viszont mennyei finom, érdemes kipróbálni, a magok ízlés szerint variálhatók-dió, mogyoró, mandula, bármi szóba jöhet.


Zöld smoothie

Sosem vonzódtam a zöld turmixokhoz, valahogy mindig bizarr volt, hogy nyers zöldések kerülnek bele. Ma mégis azt mondtam, egy életem, egy halálom, kipróbálom a Harley Pasternak féle zöld smoothie-t. Van benne körte, szőlő, amit szeretek-rossz nem lehet. Őszinte leszek, jobb mint amire számítottam, épp csak érződik benne a spenót ( amit amúgy szeretek), de nem ez lesz a kedvencem.Ha választani kell, inkább a piros-sárga-fehér smoothiek felé hajlok. Viszont tudom, hogy sokan meg szeretik, és ez egy remekül összeállított ital, nagyon jó hozzávalókkal, úgyhogy itt a helye a blogon! Ha kipróbáljátok, írjátok meg mindenképp, hogy ízlett :)



Tuesday, 25 February 2014

Waldorf stílusú saláta

A Waldorf salátában, az eredetiben csupán alma, zeller és dió van. Mivel én a zellert nem szeretem, kicseréltem szőlőre, amit egyébként is szokás a Waldorf-hibridekbe tenni. Egy kis sajtot még elbírt volna utólag belegondolva, legközelebb azt is kockázok bele.
A dressing is végtelenül egyszerű, kalóriaszegény, így ebédre is vagy vacsorára is ideális ez a saláta!!


Fehér smoothie

Az első smoothie-m, amit a Harley Pasternak könyvből készítettem, erről bővebben az előző bejegyzésben olvashattok.
Természetesen ezután is lesznek ételek, sütik a blogon, de minden nap lesz 1 smoothie recept is. Remélem lesz aki ezeket a bejegyzéseket is hasznosnak találja, nem csak az édességeket. :)

Monday, 24 February 2014

Minden, amit a smoothie-ról tudni kell...

Akik követnek a facebookon, láthatták, hogy 2 hete diétába kezdtem, nem titkolt célom a nyárra bombaformába lendülni. Nem vagyok kövér, "csupán" 5-6 kilótól kell megszabadulnom, de nekem ez is nehéz.
Rég lemondtam már a csodadiétákról, nem hiszek a káposztalevesben, a 90 napos sem bizonyult hosszútávon hatékonynak, a norbiápdéttől kiver a víz, szóval megalkottam a sajátomat.
A diétám a mértékletességben és a sok mozgásban rejlik. Mindent eszem, de mértékkel, este próbálom kerülni a nehéz kajákat, ha muszáj, akkor könnyű salátát eszem egy kis hússal, sajtot, ilyesmit. Mivel én éjfélig dolgozom, nálam nem játszik a 6 után se egy falat kaja, se egy korty víz.
Rengeteget biciklizem, nem csak az edzés miatt, hanem mert szenvedély, imádom.
Lényeg a lényeg, reggelire turmixokat, smoothie-kat szoktam készíteni, amik koradélutánig eltelítenek. ( A munkám miatt én du. 3-4 körül tudok leülni ebédelni, így addig kell a reggelivel kihúznom.)
Smoothie receptek után kutakodva jutottam el Harley Pasternak-hoz,és az ő " The Body Reset Diet" könyvéhez.


Pasternak egy amerikai személyi edző, aki Halle Berrytől kezdve Jessica Simpsonig celebek sokaságának segített formába lendülni ezzel a módszerrel,melynek lényege a napi 5szöri étkezés. A diéta 5 napos periódusokban halad, az első 5 napban a napi étkezés 3 smoothie-ból, 2 snack-ből áll.
A második 5 napos turnusban 2 smoothie, 2 snack és 1 főétkezés van, a harmadik etapban pedig már csak napi 1 smoothie, 2 snack és 2 főétkezés. A 15 nap letelte után úgy kombinálod az étkezést, ahogy szeretnéd. A másik fontos dolog a napi 10000 lépés, heti 7 napban, az év 365 napján.
Paszternák nem híve az őrült edzésnek, szerinte ha túl sokat edzünk, csak kifárasztjuk magunkat és az edzés végén úgy érezzük, egy lovat is meg tudnánk enni és jók bezabálunk, mondván, edzettünk keményen, megérdemeljük.
A módszer lényege dióhéjban ennyi. Én nem követem teljes egészében a módszert, csupán a smoothie-kat vettem kölcsön Pasternak-tól, a könyvben számtalan recept található, hiszen az egész diéta ezen alapul. Ha megválogatjuk az alapelvek alapján, hogy mi kerül a smoothie-nkba, akkor órákig kitart a hatása, teltségérzetet okoz csupa egészséges és a szervezet számára szükséges hozzávalóból.

Néhány szó arról, mik lehetnek azok a bizonyos  SNACK-ek,amiket fogyaszthatunk:
Fontos, hogy tartalmazzon fehérjét, kb. 150 kalóriát tartalmazzon, min. 5 gr rostot,, 5 gr fehérjét és kevesebb,mint 10 gr szénhidrátot. 

-85 gr málna+ 225 gr görög joghurt ( 170 kcal, 23 gr fehérje, 6 gr rost)
-85 gr görög joghurt+1 tk. mogyoróvaj+1 Gala alma ( 160 kcal, 10 gr fehérje, 6 gr rost)
-1 nagy körte + 1 szelet zsírszegény sajt ( 170 kcal, 9 gr fehérje, 4 gr rost)
-1 nagy tejeskávé+1 alma ( 154 kcal)
-1 alma+3 szeket pulykasonka ( 155 kcal, 11 gr fehérje, 5 gr rost)
-1 uborka+1 paradicsom+85 gr füstölt lazac ( 165 kcal, 19 gr fehérje, 4 gr rost)
-5 szál zeller+1 tk. mogyoróvaj ( 155 kcal, 7 gr protein, 6 gr rost)


Habár a korábbi smoothie-jaim még nem ezen elv szerint készültek,ezután már ügyelek rá, hogy betartsam ezt a pár alapszabályt.Lássuk akkor, mit mond Pasternak a smoothie-ról.

Eperlekváros piskótatekercs

Villámgyors süti, amit mindenki imád. Ki eperlekvárral, ki barackkal, de csokikrémmel, vaníliakrémmel, nutellával is életképes. Nyammm Zsófi receptjét használtam, köszi Anyukám:)


Barack-mangó smoothie lenmaggal

Ma ismét továbbléptem smoothie ügyben. Szereztem lenmagot.Nekem eddig ilyenem nem volt itthon, hallottam róla persze, de most kicsit utánaolvastam.
A lenmag jótékony hatásairól itt van egy jó kis összefoglaló, a lényeg, hogy a reggeli smoothie-nkhoz ha hozzáadunk 1 teáskanálnyi őrölt lenmagot, az teltségérzetet okoz a benne lévő rostoknak köszönhetően, így később jöhet az ebéd :)


Sunday, 23 February 2014

Banán-vérnarancs juice

Ismét egy bombasztikusan finom reggeli energiaitalt hoztam, tejmentes, hozzáadott cukormentes! Tegnap rendeltem egy ilyen témájú könyvet, ami holnap érkezik, úgyhogy hamarosan még színesebb, még izgalmasabb reggeli koktélokat hozok :) Ez egy roppant egyszerű példány, de szuper finom :)



Saturday, 22 February 2014

Skillingsboller, a norvég mandulás csiga

Nehéz dolgom van,mert szuperlatívuszokban kell beszélnem erről a sütiről. A legeslegfinomabb péksüti, amit valaha ettem. Azt hiszem holtversenybe került  a 20 éve trónon álló skolebröddel. Ezek a norvégok tudnak valamit. Nyilván a kardamomnak is köszönhető, de eufórikus állapotban voltam, amikor kihúztam a sütőből. Most nyammogom a másodikat és még mindig abban vagyok. Érdemes volt heteket várnom ennek az elkészítésére,mert megérte. Nagyon meg. Kardamom, fahéj, jégcukor, mandula. Ellenállhatatlan kombó. A lényeg, ne spóroljunk egyikkel sem. 




Piros turmix


A fogyókúrám eddig sikeres, lassan eltelik 2 hét, 2 kilót fogytam.
Elmesélem most, én hogyan csinálom.

Ami nincs:
-önsanyargatás
-bármilyen étel, alapanyag, hozzávaló megvonása
-éjszakai nagy zabálás
-nassolás

Ami van:
-több gyümölcs/ zöldség
-több hús, fehérje
-több mozgás 
-reggeli

Reggelire általában turmixot/ smoothie-t szoktam inni, eddig tejjel/ görög joghurttal készítettem, de ma egy kedves olvasóm ötletét megfogadva frissen facsart narancslével. Méghozzá vérnaranccsal,mert én azt imádom. Ritkán látni a boltokban, de ma pont szembejött és már tudtam is, hogy egy tűzpiros koktél lesz a reggelim.
Hozzáadott cukrot nem tartalmaz, 100% gyümölcsből készül és isteni.

Hozzávalók:
3 vérnarancs
5-6 nagyobb szem eper
1 nagy marék fagyasztott málna

Elkészítés:
1. A vérnarancsot gyümölcscentrifugával kifacsarom. Nekem a 3 narancsból kb. 1,5 dl lé lett.
2. Egy turmixgépben pürésítem a málnát az eperrel, hozzáadom a vérnarancslét és még 1 percig turmixolom.
3. Pohárba töltöm és már iszom is.

Ha csak friss gyümölcsöt használunk, dobjunk bele egy kis zúzott jeget is,én most nem tettem a fagyasztott málna miatt.
Mennyei!!!!


Wednesday, 19 February 2014

Csokis marcipánszivecske

Hirtelen ötlet volt ez, igazából csak egy csokiba mártott marcipángolyót akartam Zének csinálni esti nasinak, de aztán meggondoltam magam, inkább kinyújtottam a marcipánt, szivecskéket szaggattam belőle és csokiba mártottam őket.
Kár, hogy nem 1 hete jutott eszembe, mert szuper kis Valentin-napi ajándék lehetett volna, de most is jó lesz. Akár tortadekorációnak is használhatjuk, egy szép csokikrémes torta tetején szerintem szuperül mutat:)


Tuesday, 18 February 2014

Bucatini con salsa ai peperoni

...azaz paprikakrémes bucatini, vagy ahogy magyarul hívjuk, makaróni, noha az üreges közepű, hosszú csőtészta bucatini. Ez az első recept, amit a nagy olasz konyhabibliából kipróbáltam.
Nagyon különleges tésztaételről van szó, a recept olvasásakor nem is gondoltam volna, de mikor elkészült, bebizonyosodott, hogy a tésztaszósz édeskés. Így a ropogósra pirított bacon kiváló választás volt mellé-ez már az én ötletem volt, a recept nem írta.
Zé a "nem rossz" jelzővel illette, ami nála se többet, se kevesebbet nem jelent. Nem ehetetlen, de nem is dobok tőle egy hátast kategória. Szerinte nagyon furcsa, hogy egy tészta, ami nem mákos, az édes. Viszont a baconnel szerinte jó.
Szerintem bacon nélkül is, azt kell mondjam, az egyik legkülönlegesebb tészta, amit ettem. Aki szereti a nem megszokott, különleges ízeket, a sós-édes, ropogós-krémes párosokat, annak kötelező darab.:)


Monday, 17 February 2014

Áfonya-banán smoothie

Úgy mondom, hogy reggel 11-kor megittam ezt a pohárka italt és du. 3-ig, amíg az ebédidőm nem következett, nem voltam éhes. Mostanában, mióta tart a "fogyókúra", tartok a fagyasztóban 2-3 féle gyümölcsöt, túlérett banán mindig van itthon, így bármikor összerittyenthető egy ilyen italka reggelire.

Kókuszos-málnás túrókrém

Kevés vele a munka, finom, látványos, egészséges a végeredmény. Bármilyen bogyós gyümölccsel kiváló lehet, de az én szívem a málna és az áfonya felé húz, de ide mégis a málna illett jobban :)
A hozzávalók nem túl pontosak, egy pohárkrémet én mindig érzésre keverek ki, ez csak egy útmutató, hogy ilyet is lehet. Sőt, azt mondom, az elkészült krémet úgy ahogy van, a fagyigépbe is betehetjük,biztosan fantasztikus lesz a végeredmény, bár én ezt most nem próbáltam, lévén tél van, de jövő hónaptól már leporolom a fagyigépet :)


Sunday, 16 February 2014

Sárgarépás rizottó


A munkahelyemre ( olasz étterem) új dekorációs elemek érkeztek. Köztük kb. 15 db a Silver Spoon 
( eredeti Il Cucchiaio d'Argento) című  könyvből, ami egy 1500 oldalas enciklopédia, 2000 recepttel, a tradicionáis olasz konyha Bibiliája. 60 éve Bestseller Olaszországban. Argentín kolleganőmmel egyből rávetettük magunkat, a sárgarépás rizottónál nyílt ki a könyv. Azonnal írtam Zének, hogy rendelje meg Amazonról, így a 3,2 kg-os könyv holnap már  érkezik is, alig várom.:) A sárgarépás rizottóval viszont nem vártam, készült már sütőtökös rizottó is, sikert aratott, így bevállaltam a répásat is.:)
Isteni finom, ajánlom Nektek szeretettel, különösen Markának,mert tudom, hogy Ő hatalmas rizottórajongó, nála inspirálódtam, mielőtt nekiláttam a rizottókészítésnek, amiért örök hálám Neki :)


Sajtos-gombás pulykatekercs

Nagyon finom, egészséges, light ebédet készítettem ma, Zé krumplipürével ette, én pedig a képen látható hullámos csemegeubival:) Retro kaja ez, lakodalmak hidegtálain előszeretettel tűnt fel ez is gyerekkoromban. Na jó, hasonló. Az leginkább valami száraz sertéshúsból készült, jobb napokat látott sonkával a közepén. Ez egy finom, puha, omlós husi, kicsit szaftos sajtos-gombás töltelékkel a közepén. És hogy miért light? Panír van ugyan rajta, de nem olajban sült, hanem a sütőben. Most először próbáltam ezt ki és tényleg működik:) A hús feltekerési technikáján van csiszolnivaló, de sebaj :)

Friday, 14 February 2014

Eperörvényes blondie

Ezt a  Valentin-napi sütiötletet a nővérem szolgáltatta. Eredetileg ez is szív alakúra lett volna kiszaggatva, de olyan kis csini lett benne az örvény, hogy úgy döntöttem, jobban érvényesül, ha szép nagy kockákra vágom. Így aztán süthettem volna kisebb tepsiben is, hogy vastagabb legyen. Nagyon finom, egyáltalán nem émelyítően édes, Zé szerint a savanykás eperlekvár teszi fel az i-re a pontot, eperlekvár nélkül fele ilyen jó se lenne. Márpedig Z-nek hihetünk sütiügyben. Áfonyalekvárral fogom legközelebb kipróbálni, hiszen olyan csodás színe van, biztos nagyon mutatós lesz:)


Thursday, 13 February 2014

Fokhagymás-tejfölös karajszelet


Szeretem a tepsis húsokat,mert az ember csak bedobál mindent a tepsibe, irány a sütő és 1 óra múlva tálalás. Nincs vele sok munka, sok mosogatnivaló, amíg a husi sül, addig a köret is vígan elkészül:) Rizibizi a nem fogyózóknak, a fogyózóknak saláta, vagy csak magában a hús. Tudom, a sajt meg a tejföl nem diétás, de nem önsanyargatni akarom magam, hanem kicsit kevesebb CH-ot, egészségesebb ételeket fogyasztani. Szóval nekem a sajt és a tejföl belefér. Jó étvágyat :)


Wednesday, 12 February 2014

Spenótos-fetás frittata

Akár reggelire, akár ebédre is tökéletes ez a finom, egyszerű frittata. Igazából bármiből készíthetjük,amit találunk a hűtőben: kis darab felvágottak, sonkák, sajtok, paprika, cukkini, bármi! A spenót és a feta régóta jó páros, és most ismét bizonyítottak. Az uram ugyan nem volt elájulva tőle ( na de melyik pasi van egy olyan kajától, aminek fő alkotóeleme a spenót?), de én mondom, mennyei volt!
Ha még kímélőbbre szeretnénk, akkor csak a tojások fehérjét használjuk, ahogy az eredeti recept is írja, a sárgákból meg dobjunk össze egy Nérót a nem fogyózó családtagoknak vagy egy adag tojáslikőrt, rosszabb napokra.
A spenótról annyit, hogyha fagyasztottat használunk, akkor olvasszuk ki és alaposan nyomkodjuk ki.
Ha friss spenótot használunk, forrázzuk le és szintén nyomkodjuk ki a felesleges folyadékot, ellenkező esetben nagyon vizes lesz a frittata és nehéz lesz megfordítani.
Amúgy azt hittem, hogy ez egy egyszerű kaja, de nem volt egyszerű, megszenvedtem vele, hogy egyben maradjon. Köszönhető ez annak, hogy nem csavartam ki a spenót levét és annak, hogy teflon már nem sok volt a serpenyőm alján:)
Halkan jegyzem meg, nekem hidegen sokkal jobban ízlik,mint azon melegében:)

Mangó smoothie

Csak pár hozzávaló, 2 perc a blenderben és kortyolhatjuk is a mangó smoothie-t. Ha ránk tör az édesség iránti vágy, igyunk meg egy pohárkával,szuperül el is telít. Ha a tejet kihagyjuk belőle, akár fagyigépben is kifagyaszthatjuk és kész a frozen yogurt:)

Tuesday, 11 February 2014

Görög stílusú saláta

Nem ismerem a görög konyhát, úgyhogy nem nevezem görög salátának, de mivel amiben feta sajt, uborka, paradicsom van, azt görög jelzővel szokás illetni, maradjunk a "görög stílusú" salátánál. Nyárias, színes, könnyű, finom, egy szelet hús mellé tökéletes kísérő, ha már unjuk a rizst meg a krumplit, vagy csak csökkenteni szeretnénk azt az átkozott CH bevitelt. Én 2 szelet füstölt lazacot ettem mellé ebédre. Nem egy bonyolult valami, de azért legyen megörökítve.

Sunday, 9 February 2014

Fokhagymás-tejfölös karaj

Karajt csak akkor készítek, ha van sok időm,mert az idő a titka a jó karajnak. Omlós, puha, egy cseppet sem rágós, sok-sok petrezselyemmel, szuper kis ebéd :)


Hozzávalók:
40 dkg karaj 
2 ek. zsír
2 gerezd fokhagyma
só,bors
3 dl tejföl/ creme fraiche
1 ek. liszt
1 csokor friss petrezselyem


Elkészítés:
1. A karajszeleteket megmossuk, levágjuk róla a nem tetsző részeket és kicsi, nagyon kicsi kockákra vágjuk.
2. Kevés zsíron fehéredésig pirítjuk,mikor kezd fehéredni,belereszeljük a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, felöntjük vízzel és fedő alatt puhára pároljuk. Időnként keverjük át, ha szükséges, pótoljuk a vizet. Nekem kb. 1 óra volt a folyamat, ennyi idő alatt lett omlós, puha, nem rágós a hús.
3. A tejfölt / creme fraiche-t keverjük simára a liszttel majd a hús levéből 1-2 evőkanálnyit adjunk hozzá, keverjük el és öntsük vissza a húshoz. Főzzük addig, míg be nem sűrűsödik a kellő állagúra, majd egy csokor apróra vágott friss petrezselymet is adjunk hozzá.
Én most barna rizzsel tálaltam, de tésztával is megállja a helyét.:)


Saturday, 8 February 2014

Lime-os, túrós kocka

Nagyon egyszerű, pihe-puha, könnyű sütit készítettem ma, amit Barbinál láttam meg. A citromot lime-ra cseréltem, habár naranccsal, mandarinnal, citrommal is isteni lehet. Picit nedves lett az alsó lap,pedig megszórtam zsemlemorzsával bőven, ahogy Barbi is tanácsolta, de ez persze az élvezeti értékén nem ront, csak kicsit morcos lettem, hogy nem lett tökéletes. A tészta naná, hogy zsírral készült,mint mostanában minden, ami zsiradékkal készül, tombol a libazsír szerelem. Finom sütike, próbáljátok ki :)


Hozzávalók:
20x20 cm-es tepsihez, 9 kockához
A tésztához:
200 gr liszt
2 tojássárgája
30 gr libazsír ( vagy 75 gr margarin/vaj)
50 gr porcukor
1 tk. sütőpor
85 gr tejföl

A töltelékhez:
250 gr tehéntúró
2 tojás fehérje
90 gr cukor
1 lime reszelt héja
fél lime leve
1ek. búzadara vagy zsemlemorzsa



Elkészítés:
1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagolva félórára hűtőbe tesszük.
2. A töltelékhez a tojások fehérjét a cukor felével habbá verjük, a másik felét elkeverjüka  túróval, lime levével, héjával. A tojáshabot a túróba forgatjuk.
3. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a tepsit kivajazzuk-kilisztezzük.
4. A tészta felét lisztezett deszkán kinyújtjuk akkorára, mint a tepsi és belesimítjuk. Megszórjuk búzadarával vagy zsemlemorzsával, elosztjuk rajta a túrókrémet majd befedjük a másik kinyújtott tésztalappal.
5. Előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük.
6. Ha kihűlt, kockákra vágva, porcukorral bőven megszórva tálaljuk.



Thursday, 6 February 2014

Expressz vendégváró túrós-sajtos pogácsa

Abbahagyhatatlanul finom pogit készítettem. Onnan indult az egész ötlet, hogy Z-t holnap jönnek a barátai meglátogatni, süssek már valami sósat. De mivel csak 1 nappal előtte tudom megcsinálni, valami olyan kéne, ami nem lesz betonállagú másnap estére.Az első adag kisült pogácsa után nyilvánvalóvá vált, hogy akkor ez a miénk, a vendégeknek meg majd holnap kora reggel sütök még egy adagot :) 
Zizi oldalán a mennyei túrós pogik  tetszettek meg, de a vajat gondolkodás nélkül zsírra cseréltem. És milyen jól tettem! Igazi "nagymamás" kategória ez is, próbáljátok ki, összesen 1 óra alatt megvan az egész művelet.



Hozzávalók:
2 gáztepsinyi adaghoz

25 dkg liszt
25 dkg túró
10-12 dkg libazsír ( vagy 25 dkg vaj/ margarin)
1 tojás
1 tk.só
csipet szódabikarbóna

Tetejére:
1 felvert tojás
reszelt sajt


Elkészítés:
1. A hozzávalókat összegyúrjuk ( a túrót előtte át lehet villával törni, de nem szükséges) és lisztezett deszkán fél cm vastagra nyújtjuk. 
2. Tetejét egy éles késsel vagy pizzavágóval becsíkozzuk, tetszőleges méretű pogikat szaggatunk belőle.
( Nálam mindig mini-pogik készülnek, az Anyósomtól kapott többgenerációs, rozsdás kis pogiszaggatóval :))
3. Sütőpapíros tepsire tesszük a pogikat, felvert tojással lekenjük a tetejüket, megszórjuk reszelt sajttal és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.


Wednesday, 5 February 2014

Korpás kifli

Igazi nosztalgia nekem a korpás kifli. Anno, egyetemista koromban,mikor naponta vonatoztam fel Kecskemétről Pestre, mindig korpás kifliből, polgári nevén búzakorpás diákrúdból készült szendvicseket vittem. Imádtam. A kecskeméti CBA-ban szuper példányokat adtak úgy 20 forintért...Kíváncsi vagyok, vajon most mennyi lehet darabja? Ha valaki tudja, írja már meg légyszi :)
Szóval ma rámtört, hogy korpás kiflit ennék. Hamar meg is találtam a receptet Tücsökbogár oldalán. Jelentem, ez isteni. Olyan igazi, CBA-s, nosztalgikus. Legújabb szerzeményemmel, a vad áfonya lekvárral egészen kivételes!!!


Hozzávalók:
8 kiflihez

400 gr fehér kenyérliszt
100 gr zabkorpa
10 gr szárított élesztő
3 ek. méz
3 dl meleg víz
1,5 tk. só
fél dl olaj


Elkészítés:
1. Egy tálban elkeverjük a lisztet a zabkorpával. Kis mélyedést csinálunk a közepébe, rászórjuk az élesztőt, hozzáadjuk a mézet, a langyos vizet és 15 percre félretesszük.
2. Ha felfutott az élesztő, a só és az olaj hozzáadásával kidagasztjuk a tésztát és letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük úgy 1 óra alatt.
3. A tésztát átgyúrjuk és lisztezett deszkán 40 cm átmérőjű körré nyújtjuk, pizzavágóval vagy éles késsel 8 cikkre vágjuk.
4. A cikkeket feltekerjük úgy, hogy a szélesebb végénél 3-4 cm hosszan középen egy metszést ejtünk, kifelé fordítjuk a 2 tésztavéget, feltekerjük és kifli alakúra hajtjuk.
5. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket, olajjal megkenjük a tetejüket és 20-30 percig kelesztjük.
6. 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük őket.
Én tettem egy lábaska vizet a sütő aljába, így extra puha kifliket húztam ki a sütőből.
Édesen-sósan, szendvicsnek, mézzel, lekvárral, mennyei!!!!


Tuesday, 4 February 2014

Citromos-fehércsokis keksztrüffel

Rég volt golyó és már ki akartam próbálni, hogy milyen zabkeksszel. A citrom-fehércsoki páros elég ütős, golyórajongók, görgetésre fel :)


Hozzávalók:
kb. 15 golyóhoz

200 gr zabkeksz ( McVities Hobnobs)
30 gr olvasztott fehércsoki
30 gr krémsajt ( Philadelphia)
70 gr lemon curd
1 citrom reszelt héja

A forgatáshoz:
kb. 50 gr fehércsoki v. kókuszreszelék



Elkészítés:
1.A zabkekszet ledaráljuk, a citromhéjjal, olvasztott fehércsokival, krémsajttal és annyi lemon curddel összegyúrjuk, hogy formázható masszát kapjunk.
2. Golyókat formálunk belőle amiket a sajtreszelő kisebb lyukán lereszelt fehércsokiba forgatunk.
Megjegyzem, Zé szerint kókuszreszelékbe forgatva még finomabb,mert ad egy extra ízt neki, szóval akár reszelt fehércsokival elkevert kókuszreszelékbe is forgathatjátok.:)


Monday, 3 February 2014

Bounty muffin

Volt egy munkahely, ahol a nővérem is meg én is dolgoztunk. Na nem egyszerre, 1-2 év különbséggel. Egyik évadban még a tesóm sütötte az enfieldi Muffin Break-ben a muffinokat, másik évben már én nyitottam az üzlet ajtaját reggel 6-kor, hogy a fél 8-as nyitásra már a 10 féle frissen sütött muffin a pult mögött illatozzon. Szuper munka volt,még a reggel 5-ös kelés sem igen zavart, dehát semmi nem tart örökké.
Szóval a Muffin Break-ben dívott mindenféle csokit ( Snickers, Mars, Kit-kat, After Eight, Bounty) beledarabolni a muffin-tésztába. Nagyon gagyinak tűnhet, de mikor kiveszed a sütőből a kapszlikat és kívül-belül folyik a bounty, na az priceless. Kipróbálni kötelező.:)
Alaprecept a nővéremtől.:)


Hozzávalók:
8 db muffinhoz

140 gr liszt
75 gr cukor ( akár 50 gr is lehet, ha sok csokit teszünk bele)
2 tk. sütőpor
1 tojás
25 gr olvasztott margarin
110 ml tej
3-4 db Bounty csoki ( ne spóroljunk vele)


Elkészítés:
1. Elkeverjük a száraz hozzávalókat: lisztet, cukrot, sütőport.
2. Kikeverjük a tojást az olvasztott margarinnal és a tejjel és pár laza mozdulattal belekeverjük a száraz anyagokat. Ha túlkeverjük, nem lesz levegős, puha a tésztánk, hanem egy tömör, sűrű massza lesz.
3.  Mehet hozzá a kisebb darabokra vágott csoki és máris kanalazhatjuk a kapszlikkal bélelt muffinformába, úgy 3/4-ig.
4. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük őket, tűpróbát végezhetünk.


Saturday, 1 February 2014

Habos-mákos kocka

Most, hogy már én is hivatalosan mákimádó vagyok, nem hisztiztem, mikor Zé ma közölte, hogy valami naaagyon mákos sütit enne, lehetőleg tojáshabbal a tetején. Isteni finom, a tésztája pedig zsírral készült, igazi nagymamás íz :)) 


Hozzávalók:
25x25 cm-es tepsihez

Tészta:
20 dkg liszt
6-7 dkg libazsír ( vagy 12 dkg margarin/vaj)
csipet só
1 tk. sütőpor
1 ek. cukor
1 tojássárgája
kb. 2 ek. tejföl

Mákos rész:
20 dkg darált mák
15 dkg porcukor
2 dl tej
1 citrom reszelt héja
3 tojássárgája

Hab:
4 tojásfehérje
15 dkg kristálycukor


Elkészítés:
1. A  tészta hozzávalóit összegyúrjuk, lisztezett deszkán kinyújtjuk akkorára mint a tepsink és belesimítjuk a tésztát.
2. A töltelékhez a mákot a porcukorral, citromhéjjal, tejjel felfőzzük, majd egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat és alaposan elkeverjük.
3. A mákos tölteléket a tésztára öntjük és előmelegített 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük. Mikor már a közepe sem remegős a mákos rétegnek, akkor kivesszük.
4. A tojások fehérjét kemény habbá verjük majd evőkanalanként hozzáadagoljuk a cukrot, miközben folyamatosan verjük a habot. Fényes, sűrű, vágható masszát kell kapnunk. A mákos réteg tetejére simítjuk és további 15 percre visszatoljuk a sütőbe. Mikor kezd egy kis színt kapni a teteje, már vesszük is ki.
5. A kihűlt sütit forró vízbe mártott késsel kockákra vágjuk.