Kürtős kalács

Nagyon-nagyon régen ettem kürtős kalácsot. Igazából gyerekkoromban mindig a búcsúban, felnőttkoromban meg kb. Kecskeméten a Borutcában, ami azóta már Borváros lett. Hiába na, telnek az évek. Leginkább kürtős kalács nélkül. Több blogon is láttam házi verziót, sütőben sütöttet. Limara kürtős kalácsához is eljutottam és ott meg is álltam. Én mindössze féladagot készítettem, abból lett 4 rúd, ami azt gondoltam, kettőnknek doszt elég. Hát elég rosszul gondoltam.Szóval az egyszerűség kedvéért az eredeti mennyiségeket adom meg, Limarának 6 rúd lett belőle, nekem a féladagból 4. De szerintem én kicsit túl vékonyra nyújtottam a tésztát, mert a szélső rétegek roppanósak lettek. Szóval maradjunk a Limaránál, úgy a jó, ahogy Ő mondja.:)
Nem mondom azt, hogy húúúú, jobb, mint amit a bódékban adnak,mert nem igaz.DE! Kürtős kalács, úgy néz ki, olyan az íze és frissen, melegében isteni!!Kevés a 4 rúd, bakker...


Hozzávalók:
6 rúdhoz

50 dkg liszt
1 mk. só
3 ek. cukor
1 tojás
3 dl tej
2 dkg élesztő
5 dkg olvasztott vaj

A kenéshez, forgatáshoz:
5 dkg olvasztott vak
kristálycukor ( lehetőleg apróbb szemcséjű)

Egyéb:
alufólia
6 db guriga ( papírtörlő, wc-papír, sörösdoboz, 0.33-as üdítősdoboz, attól függ, hogy magas-karcsút vagy alacsony-tömzsit szeretnénk :))

Az alábbi képen látható módon a gurigákat bevonjuk alufóliával. Mindenhol!A végeiken a lyukat is betömködjük alufóliával, még véletlenül se kapjon lángra. Szükség lesz egy tepsire, amire rétesszük majd a gurigákat. Illetve a kalácsokat.


Elkészítés:
1. Szokásos módon kelt tésztát dagasztunk, a vaj kivételével. Mikor már nagyjából összeállt a tészta, az olvasztott vajat 2-3 részletben öntjük a tésztához, alaposan összedolgozzuk. Ha kész, letakarva meleg helyen félórát kelesztjük a tésztát.
2. Lisztezett deszkán gyúrjuk át a tésztát, vegyük 6 felé és egyenként 4-5 mm vastagságú téglalappá nyújtsuk őket. Derelyevágóval / pizzavágóval 2 cm széles csíkokra vágjuk a tésztát.
3. A gurigákat kenjük meg olvasztott vajjal és tekerjük rá a csíkokat úgy, hogy pici hely maradjon köztük, de az egyes csíkokat illesszük egymáshoz. ( bal alsó kép.)
Ezután párszor görgessük meg a kalácsot a munkalapon, így a tészta közti kis rések eltűnnek majd. ( jobb alsó kép.)


4. Kenjük meg olvasztott vajjal a kalácsot és hempergessük meg cukorban. Erre legjobb egy olyan hosszú tálca, mint a guriga, így könnyen meg tudjuk hempergetni őket. Tegyük őket a tepsire és mehet a sütőbe. Egyszerre max. 3-4 guriga, hogy tudjuk őket forgatni. Grillfokozaton 2 percenként forgatva addig sütjük, míg mindenhol karamellréteg nem képződik.Ne süssük túl, különben kiszárad, főleg ha vékony a tészta.
Én -de gáz-nem találtam a grillfokozatot a sütőmön, sose használtam még, így 180 fokon sütöttem, időnként forgatva.
5. Ha kész, hagyjuk hűlni pár percig majd egy hirtelen mozdulattal húzzuk ki a gurigát. Tálalhatjuk natúron is, de forgathatjuk még extra cukorba, fahéjas cukorba, darált pörkölt dióba, ahogy szeretjük.
Ja, és a legjobb frissen, amíg meleg. Mint minden kelt tészta.:)






UPDATE!!!!

Néhány óra leforgása alatt elkészült a 2. adag kürtős is. Hazajött az uram és megmutatta hol a grillfokozat a sütőn, így összedobtunk még egy adagot és igen, ez lett a tökéletes. Leszámítva hogy picit megégett, hamarabb kell forgatni. Tehát a következő változtatásokat eszközöltem az előzőhöz képest:
1. Vastagabbra nyújtottam a tésztát, a délutáni 4 tekercs helyett most ugyanannyi tésztából 3 tekercs lett, kicsit vastagabb tésztával.
2. A sütőt grillfokozatra kapcsoltam és a legfelső rácsra tettem a tepsit. 2 percenként kell forgatni rajta, amikor épp hogy elkezd a cukor karamellizálódni. Így 4-5 forgatással 8-10 perc alatt kész a kalács. Olyan  amilyennek lennie kell: roppanós, ragacsos karamellréteg, a tészta pedig belül pihe-puha. Ezért is kell vastagabbra hagyni a tésztát, hogy még véletlenül se száradjon ki. 
3. Amikor feltekertem, akkor sokkal jobban meggörgettem a kalácsot a munkalapon mint az előzőnél, így jobban egyben maradt.
Hát ennyi! A recept szuper, Limarában ismét nem csalódtam, így másodszorra pedig már "bódés" a kalács, szóval hajrá, bátran neki lehet állni otthon, csak meg ne égessük magunkat a karamellel!!!



Megjegyzések

  1. Imádom a kürtöskalácsot! Isteni finom desszert, főleg a karácsony vásárokban :)

    VálaszTörlés
  2. Hogy én mennyire szeretem a kürtöskalácsot! :) És hogy milyen rég készülök én is készíteni, már a sörös dobozok is megvannak, csak az a baj, hogy nem a legjobb a sütőm és félek, hogy nem lesz jó.
    Nagyon szépek lettek a kalácsaid! :)

    VálaszTörlés
  3. olyan guszta!!!!!! tuti csinálok majd decemberben!

    VálaszTörlés
  4. Már egyszer én is összegyűjtöttem a gurigákat, mert szeretjük nagyon a kürtőset, de valahogy mindig elmaradt a sütés.
    Nagyon gusztusos képek, szinte kikívánkoznak ezek a csigácskák a monitorból:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése