Szedres UFO

Nem is tudom, hogy kellene-e ezt posztolnom, hiszen annyira csúnya és annyira egyszerű. De megteszem,mert ad 1: nagyon finom, ad 2: ez a legelső szedres poszt a blogon fennállása óta. 
Talán gyerekkoromban ettem párszor és nyugtáztam, hogy én ezt nem szeretem. A napokban baromi olcsón vettem 2 dobozzal ( de minek vesz az ember még baromi olcsón is valamit, amit NEM SZERET?), na mindegy, vettem 2 dobozzal,mert olyan szép színe volt meg olyan szép nagy szemek voltak ( jézusom, de gáz...),mondván,majd lesz vele valami. Gondolkodtam rajta, hogy beépítem a szülinapi tortámba, de talán csak ki kellene előtte próbálni, hogy akkor szeretem-e vagy sem, ne a szülinapi torta megkóstolásakor derüljön már ki, hogy a torta nem jó. Szóval így debütált ma a szeder, mascarponéval kikeverve, piskótára öntve.Igen, inkább kanállal együk,mint villával. De nagyon finom. Holnap lesz szeder a szülinapi tortámban.:)


Hozzávalók:
15 cm-es formához

Piskótához:
2 tojás
40 gr liszt
40 gr cukor

Szederkrémhez:
250 gr zsírszegény mascarpone
4 ek. porcukor
10 dkg friss szeder

Tetejére:
10 dkg friss szeder


Elkészítés:
1. Az itt leírtak alapján 2 tojásból piskótát sütünk, kihűtjük.
2. A szedret megmossuk, botmixerrel pürésítjük.
3. A mascarponét kikeverjük a porcukorral majd hozzádolgozzuk a szederpürét.
4. A kihűlt piskótára halmozzuk a krémet, szederszemekkel díszítjük és már kanalazhatjuk is.:)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése