Indul a 90 napos diéta!!!!

Úgy 1 hónapja már felvetődött bennem, hogy el kéne kezdeni a 90 napos fogyókúrát, mert mintha nem lennék a régi.
Épp ma 5 hete, hogy letettem a cigarettát és a súlyprobléma azóta csak romlott.Eddig még meggyőztek a barátok, család, hogy csini vaaaagy meg jól nézel ki, de mikor ma majdnem szétrepedt rajtam az a farmer, ami 2 hónapja még nem repedt szét rajtam majdnem sem, akkor elkapott a sírógörcs és azt mondtam, kész, elegem van. Holnap reggel indul a 90 napos.
Hogy végigcsinálom-e, nem tudom még megmondani, a cél kb. 6-7 kiló lefaragása: akkor leszek annyi kiló, mint tavaly nyáron. És idén nyáron is ugyanannyi kiló akarok lenni,mint tavaly. Mit szépítsünk, elhíztam, innentől lefele nem fognak menni a kilók, csak felfelé.
Tudom vannak nálam jóval nagyobb túlsúllyal küzdők is és biztos van aki azt gondolja, hogy mitpattoga60kilójávalörüljön neki, ha az ember már nem érzi jól magát a bőrében és pocsék érzés reggel tükörbe nézni, akkor változtatni kell!!!
Hogy miért a 90 napos?Nem hiszek az 1-2-3 hetes villámdiétákban, amikor hányásig zabáljuk magunkat a káposztalevessel és bűntársaival, a diéta végeztével úgyis 1 nap alatt visszaeszünk annyit, amennyit leadtunk.
Noha nem először csinálom a 90 napost, hiszem, hogy most meg fogom tudni tartani az eredményt!!


A diéta lényege: 
Szétválasztó diétának is nevezik, hiszen egyszerre egyféle táplálék jut a gyomorba, amit az könnybben lebont. Fehérjenap, keményítőnap, szénhidrátnap, gyümölcsnap követi egymást, mindig ebben a sorrendben, 90 napon keresztül.
Ami miatt számomra szimpi ez a diéta az az, hogy semmit nem kell megvonni magunktól, csupán ki kell várni a megfelelő napot, amikor ehetünk fagyit, csokit, sütit, pizzát, stb.
A reggeli mindig gyümölcs.Bármilyen.Banán is.
Ebéd és vacsora általában ugyanaz, de vacsorára kisebb mennyiségben.
Fontos a bőséges folyadékfogyasztás: ásványvíz, gyógytea, gyümölcstea. ( persze cukor nélkül, amit én nem fogok betartani :)
Kávé is fogyasztható, tej és cukor nélkül, vagyis eszpresszó.
Na de mit is ehetünk az egyes napokon?

Fehérjenap:
-főtt vagy sült hús, hal, tojás, sajt, tejtermék, joghurt, kefír, túró 
Ehhez korlátlan mennyiségben bármilyen nyers saláta fogyasztható, valamint 1 szelet kenyér is megengedett.
-2 dl tészta nélküli húslevest meg kell inni ebédkor.

Keményítőnap:
-bármilyen zöldségféle főzve vagy sütve, párolva vagy nyersen

Szénhidrátnap:
-ebédre főtt tészta vagy pizza vagy bármilyen sós sütemény
pizza természetesen sajt nélkül, csak pizzaszósszal és zöldség feltéttel
tészta természetesen sajt nélkül, paradicsomszósszal, zöldséggel
-vacsorára 2 kisebb szelet torta, 2-3 szelet kalács, 3 gombóc fagyi, ezek valamelyike, nem mind :)) 1 szelet étcsoki kötelezően elfogyasztandó ( 1 szelet egyenlő 3 kocka)

Gyümölcsnap:
egész nap bármilyen gyümölcs korlátlan mennyiségben fogyasztható

Víznap: 
ajánlatos havonta egyszer tartani, gyümölcsnap után kell, hogy következzen, utána pedig fehérjenap jön
Csak ásványvíz, gyógytea, gyümölcstea, szigorúan cukor nélkül.

Recepteket igyekszem minden napra hozni, hátha valaki kedvet kap :)
Ezenkívül holnap reggel közzéteszem az induló testsúlyomat, testzsírszázalékomat, test víztartalmát.
Hetente egyszer ezen értékeket lemérem  és közzéteszem. Természetesen látjátok, miket eszem majd és IGEN, a bűnözéseket is felvezetem majd a listára, nem marad titokban a gyümölcsnapi cupcake sem :)))
hajrá, drukkoljatok, hozok majd rendes recepteket is,mert Zé nem csinálja a 90 napost, de átmenetileg picit fogyókúrás bloggá alakulok :))


Megjegyzések

Megjegyzés küldése