Lemon curd Charlotte torta

Ezen a héten is van Közös sütés, a mostani projektünk a Charlotte torta. Továbbra is várom a blog facebook oldalára a remekműveket. Nekem ma sikerült elkészítenem,és hát nem volt könnyű.
Elég vicces, hogy macaront tudok készíteni, croquembouche-sal is próbálkoztam, de életem első piskótájára ma került sor. Az első, 2 tojásos változat nem is nyerte el a tetszésemet, mert nem sikerült normálisan feltekerni, kicsit összetört, így összedobtam egy 3 tojásost is és az került felhasználásra a Charlotte tortához.
Az első adagból készült kis nyomoroncok a torta alsó felén pihennek, ahol nem látszanak. Hihi, cseles vagyok,mi?
Számomra a Charlotte torta nem újdonság, maximum annyiban, hogy nemrég tudtam meg, hogy ennek ez a neve:) Nálunk ez a süti "Suba Éva joghurttortája" néven futott, Anyu receptadó barátnője után. Habár van aki túróval készíti a tölteléket, én most a joghurt mellett döntöttem, egyszerűbbnek tűnt.
Nem is lemon curd-ösnek terveztem ezt, de miután sikerült feltekernem a piskótát, annyira megrémültem, hogy sikerült, hogy az első üveg, amit hirtelen kikaptam a szekrényből, az a lemon curd lett, azzal töltöttem be. Így aztán ehhez kellett igazítani a belsejét is. Szerencsére létezik itt olyan, hogy lemon curd-ös joghurt, így az lett a befutó. Ennek hiányában természetesen citromos joghurttal is elkészíthető.
Henivel épp ma beszéltük ennek kapcsán, hogy mennyire nagy citromlázban égünk mindketten. Citromos macaroon, tarte au citron, citromos túrótorta, hogy csak egy párat említsek az elmúlt hetekben-hónapokban készített citromcsodákból. És most itt van ez. Még ugyan nem kóstoltam meg, mert a bombarobbantással várom Életem Párját, de már most imádom:)


Hozzávalók:
3 tojás
3 ek. liszt
3 ek. cukor
pici só
pici sütőpor
lemon curd

A töltelékhez:
5 dl citromos ( lemon curd-ös joghurt)
2 dl tejszín
3 ek. cukor
5,5 lap zselatin


Elkészítés:

  1. 3 tojásból piskótát készítünk: a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a sót és a sütőport. Hozzákeverjük óvatosan a fehérjéhez, majd beleszitáljuk a lisztet is.
  2. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe simítjuk a masszát, és sütőben készre sütjük.
  3. Amint kisült, még melegen megkenjük a citromkrémmel, és vizes konyharuha segítségével óvatosan feltekerjük, hogy ne törjön. A tekercset felvágjuk. (Ebből a mennyiségből 20 csiga lett.)
  4. Egy mély üvegtál belsejét folpackkal kibéleljük, és szorosan belehelyezzük a piskótacsigákat.
  5. A zselatint kevés vízbe beáztatjuk. 5 perc múlva kicsavarjuk, és egy kis lábasba tesszük annyi vízzel, ami épphogy ellepi, és pár perc alatt felmelegítjük, amíg teljesen fel nem olvad.
  6. A tejszínt a cukorral habbá verjük, hozzáadjuk a joghurtot, a citromkrémet és a zselatint. Egy szilikonos lapát segítségével jó alaposan összeforgatjuk.
  7. A masszát a piskótával kibélelt tálba öntjük. Ha maradt ki csigánk, akkor a tál tetejét (ami a süti alja lesz) is beboríthatjuk vele.
  8. Hűtőbe tesszük min. 3-4 órára. Ha megkötött, borítsuk egy lapostányérra, ne felejtsük el lehúzni a folpackot sem.




Megjegyzések

  1. Összefutott a nyál a számban - és nem a pavlovi reflex miatt a citrom hallatán, hanem mert csoda jól néz ki a torta!!! De hát nem is vártam mást tőled :)!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Henikém a bókot, igyekeztem.Ez most nekem is tetszik és ez a könnyed citromos íz...Ajánlom, erősen :) Puszi

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése