Sunday, 21 November 2010

Lasagne-ahogy én készítem

Már szerepel a blogon egy lasagne recept. Általában azonban nem úgy szoktam készíteni, hanem így. És a Picim még mindig ezt  a hagyományos Judi-féle lasagne-t szereti, úgyhogy marad is a repertoárban.
Hozzávalók:
25 dkg lasagne tészta
1 nagy vöröshagyma
fél kg marha darálthús
3 dl bechamel mártás
5 dl fűszeres paradicsomszósz
20 dkg reszelt sajt
só, bors, étolaj

Elkészítés:
1.Vágjuk kockákra a vöröshagymát és pirítsuk meg étolajon.Adjuk hozzá a darált húst. Addig pirítsuk,míg teljesen át nem sül az utolsó kis húsdarabka is. Sózzuk, borsozzuk. Adjuk hozzá a paradicsomszószt és kis lángon addig főzzük, míg sűrű szósz nem lesz belőle. Kb. 20-25 perc. Időnként keverjünk rajta egyet-kettőt.
2. Amíg a szósz rotyog, elkészítjük a bechamel mártást.
3. Vajazzunk ki egy tepsit és kezdjük el a rétegezést: lasagne tészta, annyi bechamel mártás, amennyi nem túl vastagon, de befedi a lasagne lapokat. Erre jön a bolognai mártás,  majd reszelt sajt. 
4. Addig ismételjük a rétegezést, míg minden el nem fogy és tele nem lesz a tepsi. Jó sok reszelt sajttal zárjuk le a lasagnet.
5. Előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt süssük készre. ( Hőlégkeveréses sütőben 160 fokon) Én most fólia nélkül készítettem, de jobb ha fólia alatt sütjük és csak az utolsó 5-10 percben vesszük le róla a fóliát, amíg a sajt rá nem pirul.

No comments:

Post a Comment