Csirkepörkölt nokedlival

Mi olyan szinten vagyunk csirkemellfüggők, hogy nálunk bizony még a pörkölt is abból készül. Szó sem lehet itt holmi combokról vagy szárnyakról, csak a csirkecici.
Persze amit Édesanya csinál, az más.Mert abban mindig van csirkemáj is és...Na, szóval az más.
De most lássuk, hogy a miénk milyen.

Hozzávalók ( kettőnknek):
1 csirkemellfilé
1 nagy fej lilahagyma
só, bors
pirospaprika
Pirosarany

Elkészítés:
1. Vágjuk apróra a lilahagymát és olajon kezdjük el pirítani.
2. 1-2 perc utám adjuk hozzá az apró kockákra vágott csirkemellet is, és pirítsuk őket addig, amíg a hús ki nem fehéredik.
3. Ekkor húzzuk félre a tűzről és szórjuk meg pirospaprikával. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi és tegyük vissza a tűzre.
4. Ekkor lehet ízlés szerint fűszerezni. Én nem szoktam túlzásba vinni: só, bors, pirosarany. Esetleg pici vegeta, ha nagyon nem akaródzik az ízeknek kijönni.
5. Innentől már semmi dolgunk, csak kiszaggatni hozzá a nokedlit. Mire azzal megvagyunk, a husi is puha lesz és már lehet is tálalni.

Megjegyzések